A Vasas Cicák U11-es csapata a megszokott módon két mérkőzésen lépett pályára a hétvégén. Nem volt könnyű dolga lányainknak, a PSE Párducok ellen egy végletekig kiélezett mérkőzést sikerült megnyerniük, majd a Városgazda Utánpótlás Akadémia egy visszafogott rajt után tudtak magabiztos győzelmet aratni.

Nehéz mérkőzésre számítottam, ugyanis az ellenfél srácai magabiztosan, már egy győzelemmel érkeztek a második meccsükre. A mi játékunkat inkább a nagyon szerény, kislányos, kényelmes jelzők illették. Annyi szerencsénk volt, hogy nem voltak olyan képzettek technikailag, hogy a tömérdek helyzetüket pontra is váltsák, mi viszont nem voltunk annyira harciasak és agresszívek, hogy ezeket kihasználjuk és lépéselőnybe kerüljünk. A félidei büntetődobás miatt viszont meg szeretném a lányokat dicsérni, ahol heten is értékesítették dobásaikat: Kovács Sári, Muzsai Zara, Horváth Panka, Pazar Flóra, Kiss Bobó, Bogár Milla és Rosta Lizi is. Azt hiszem a harmadik negyedre értük el az áttörést, ahol a csajok végre megértették, hogy félre kell tenniük a cuki, aranyos énjüket és egy magasabb fokozatra kell kapcsolniuk. Nem mondom, hogy ez könnyű volt, hiszen még nem voltak ilyen szituációban, ahol egy 40 percen keresztül kiélezett mérkőzésen magukra kell vállalniuk a felelősséget, ha győzni szeretnének. A harmadik negyedben nyújtott teljesítményéért ki szeretném emelni Kovács Sárit (10 pont, 1 kiharcolt fault), Krieg Ninát (2 pont, 2 kiharcolt fault), Holdampf-Pascoal Liát (2 pont, 1 kiharcolt fault), illetve Muzsai Zarát, Mánya Zsófit és Csépány-Filemon Abit mezőnymunkájukért. Az utolsó negyed elején azt kértem a lányoktól, hogy tartsuk meg ezt a lendületet, ami egyébként sikerült is egészen az ötödik percig, ahol sajnos jött egy rövidzárlat és pár pillanat alatt már a nyakunkban voltak a fiúk (36-37). Az utolsó 2 percben ebben a negyedünkben is megtörtént az a bizonyos áttörés, ahol a csajok szívüket-lelküket kitették a pályára, állva hagyták az ellenfelt, nem engedték őket kosarat dobni, mi viszont bátran mertünk, illetve faultokat is harcoltunk ki. Ebben a negyedben is meg szeretnék mindenkit dicsérni, Bogár Millát (2 pont, extra védekezés), Kiss Bobót (2 pont, 2 kiharcolt fault), Jancsó Lottit (2 pont), Horváth Pankát (1 pont, 1 kiharcolt fault, extra védekezés), illetve Rosta Lizit és Pazar Flórát. Nagyon örülök, hogy pár forduló után, már az első kenguru évünkben sikerült egy ilyen hidegrázós, extra győzelmet bezsebelnünk, ez biztosan maradandó élmény marad a lányoknak – mondta a csapat edzője, Szerémy Vivien.

PSE Párducok – Vasas Cicák 38-40 (3-6, 11-5, 8-7, 6-14, 10-8)
Pontszerzők:
Vasas Cicák: Kovács Sári 11, Kiss Bobó 7, Holdampf-Pascoal Lia 4, Horváth Panka 4, Bogár Milla 3, Muzsai Zara 3, Jancsó Lotti 2, Mánya Zsófi 2, Krieg Nina 2, Rosta Lizi 1, Pazar Flóra 1, Csépány-Filemon Abi

A lányok azt gondolták, hogy a második mérkőzésünkön már sokkal könnyebb dolgunk lesz, így nem is kell azt az agresszivitást fenntartani, amit az előző meccsen kértem tőlük. Természetesen tévedtek, ugyanis az ellenfél négy pályára lépett játékosa közül három bátran szórta nekünk a kosarakat, így lett az első negyed 13-13. Támadásban viszont szép akciókat láthattunk Krieg Ninától (6 pont), Kovács Sáritól (5 pont, 1 kiharcolt fault), Mánya Zsófitól (2 pont, 1 kiharcolt fault) és Jancsó Lottitól (2 kiharcolt fault). A második négyesünk felszántotta a pályát és megmutatta, hogyan is tud kosárlabdázni. Dicséretet érdemel Muzsai Zara (6 pont), Horváth Panka (4 pont), Bogár Milla (4 pont, extra védekezés), Csépány-Filemon Abi (2 pont), illetve Birck Meske extra védekezése. A félidei büntetőcsatát is szépen megnyertük 6-1-re, Jancsó Lotti, Csépány-Filemon Abi, Holdampf-Pascoal Lia, Birck Meske, Muzsai Zara és Bogár Milla kosaraival. A harmadik negyedünk védekezése ismét döcögősre sikerült, ugyanis nem igazán volt kedve senkinek megfogni az ellenfél kulcsjátékosát, akitől így kaptunk 8 pontot. Támadó fronton Jancsó Lotti és Krieg Nina vitte a hátán a csapatot. Az utolsó etapban a lányok újra rákapcsoltak egy magasabb fokozatra és extra teljesítményt mutattak egytől-egyig Horváth Panka (5 pont), Kiss Bobó (4 pont), Birck Meske (2 pont), Bogár Milla (2 pont), Muzsai Zara (1 pont). Hatalmas az öröm, hiszen megszületett az első dupla győzelmünk, így jöhet az ünneplés, a tortázás! Edzéseken pedig dolgozunk tovább és már alig várjuk, hogy egy csoporttal feljebb is megmutathassuk, hogy mire vagyunk képesek – értékelt Szerémy Vivien.

Vasas Cicák – Városgazda Utánpótlás Akadémia 55-28 (13-13, 16-2, 6-1, 6-10, 14-2)
Pontszerzők:
Vasas Cicák: Horváth Panka 9, Krieg Nina 8, Muzsai Zara 8, Bogár Milla 7, Jancsó Lotti 5, Kovács Sári 5, Kiss Bobó 4, Birck Meske 3, Csépány-Filemon Abi 3, Mánya Zsófi 2, Holdampf-Pascoal Lia 1, Rosta Lizi