Friss Hírek
  1. Tisztesen helyt álltak az idősebbek ellen
  2. Foghíjas kerettel vágtak neki az Amazonok a második fordulónak
  3. Komoly megmérettetésen vannak túl a Bolhák
  4. Hazai pályán aratott győzelmet NBI/B-s csapatunk
  5. Két hazai győzelemmel folytatják a menetelést

Sopron Basket – Vasas Akadémia

Női NB1 A csoport 2019-11-23 - 16:30
Novomatic Aréna

Recap

„Gratulálok a Vasasnak, szépen kosárlabdáztak” – fogalmazott a hazaiak játékosa, Tina Krajisnik-Jovanovic a szombati soproni bajnoki mérkőzést követően. De hasonlóképpen megdicsérte a Vasast Gáspár Dávid, a címvédő Sopron Basket edzője is, dacára annak, hogy a találkozót 95-60-ra nyerte a hazai csapat.

Hosszú szünet után lépett pályára csapatunk, és először küzdött a mieink ellen Varga Alíz, aki a Vasas Akadémia neveltjeként igazolt a nyáron Sopronba – végül 4 pontig jutott. Jobban kezdett a jóval esélyesebb Sopron, a második negyedet például 19 ponttal nyerte. De aztán szép lassan belejöttek a Vasasos lányok is, jó megoldásokat is mutattak, amik nem ízlettek a soproniaknak. A harmadik negyedet például megnyerték Földi Attila lányai, és kijelenthető, a mérkőzés két utolsó periódusában pariban voltunk a bajnokság egyetlen veretlen együttesével.

„Sajnos pont úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy nem szerettük volna. Nagy energiával akartunk küzdeni, mindent megtenni egy ilyen csapat ellen. Nagyon erőteljesen kezdett a Sopron, és rögtön a mérkőzés elején magához ragadta az irányítást. Az első negyedben csapatunk még valamelyest tartotta a lépést, bár sok helyzetet kihagytunk. A második negyedben azonban teljesen szétesett a támadójátékunk. Mindössze öt pontot szereztünk, a Sopron pedig hozta az előző negyedbeli formát. A második félidő nagy változást hozott. A harmadik negyedben hét ponttal vertük a Sopront, és jó védekezéssel, szép támadásokkal rukkoltunk elő. A negyedik negyedben a Sopron megrázta magát, de ott már sikerült egyenrangú partnernek lenni. A végén kimondható, hogy papírforma győzelem született, de egy nagyon jó félidőt mutatott fiatal csapatunk egy európai szinten is remek csapat ellen. Gratulálunk a Sopronnak, készülünk az előttünk álló feladatokra” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

Sopron Basket – Vasas Akadémia 95-60 (27-16, 24-5, 14-21, 30-18)
Pontszerzők:
Sopron Basket: Határ 16, Crvendakic 15/6, Fegyverneky 7/3, Brooks 9/3, Czukor 9/3. Csere: Varga A. 4, Weninger 13/6, Dubei 5/3, January 2, Krajisnik 15, Varga K.
Vasas Akadémia: Murray 3, Heljic 12/3, Budácsik 1, Tóth O. 14/6, Vukov 5/3. Csere: Madár E. 7/3, Böröndy 7, Smailbegovic, Fraser, Madár K. 8, Szerencsés 3/3, Hizsnyik

Results

Csapat1234TOutcome
Sopron Basket2724143097Win
Vasas Akadémia165211860Loss