Magabiztos, 76-56-os győzelmet aratott az NKA Universitas PEAC a Vasas Akadémia ellen a Tippmix Női NBI/A bajnokság 16. fordulójában. Csapatunk továbbra is kulcsemberek nélkül volt kénytelen pályára lépni, így ma kevesek voltunk ahhoz, hogy megszorongassuk a pécsieket.

Hidegzuhannyal kezdődött lányaink számára a mai találkozó, Burdick találatát követően hamar elkapta a fonalat a hazai együttes. Másfél perc játékot követően 7-0 állt az eredményjelzőn, a Vasas Akadémia első pontjaira a harmadik perc derekáig kellett várni. Schaquilla Nunn gyújtotta be csapatunk rakétáit, két sikeres büntetőjét követően védő-, majd támadólepattanót is szedett, második esélyből pedig egy ziccert is értékesíteni tudott. Sajnos ez a jó villanás kevés volt ahhoz, hogy áttörést jelentsen támadójátékunkba, részben ennek köszönhetően a pécsiek még jobban el tudtak húzni. Három perccel az első negyed vége előtt született meg a következő találatunk Madár Kata hárompontosából, de ekkor már tizenegy pontos hátrányban voltunk. Salamon Zsófi és Smailbegovic Nadia is beszállt a pontgyártásba, nekik köszönhetően tudtunk tíz pontra zárkózni a játékrész végére. Találatok terén csendesen kezdődött a második negyed, két percnyi játékot követően Tóth Orsi két duplájának örülhetett a vendég kispad, ám Kiss vezérletével ismét átvette a stafétát a PEAC. Madár Eszti triplájával javítottunk, a félidőhöz közelítve kezdte kiegyenlítődni az erőviszonyok. Nyolc pontnál közelebb azonban nem engedett minket ellenfelünk, így a tisztes távolság minden erőfeszítésünk ellenére megmaradt a szünetre.

A csapatok a harmadik negyedben ott folytatták, ahol abbahagyták. Lányaink a kezdeti nehézségeket kiküszöbölve jobbik arcukat mutatták, míg a házigazda a tőle megszokott szinten, magabiztosan kosárlabdázott. Milos Pavlovic együttese hátránya tudatában igyekezett fokozni az iramot, szép megoldásokat és jó összjátékot láthattunk, de mivel a pécsiek sem dőltek hátra előnyük tudatában, a két csapat közti különbség nem változott látványosan. Ahogy a Győr elleni találkozón, úgy most is Tóth Orsi és Qui Nunn próbáltak átvenni a karmesteri pálcát a Vasasnál, a Kiss-Wentzel-Katanic-Budrick négyes túl nagy falatnak bizonyult. Minden találatunkra szinte azonnal jött a válasz. Smailbegovic Nadia hárompontosával tudtunk tartósan tíz pont alá kerülni, ami életben tartotta a győzelmi esélyeket a harmadik negyed végén. Hamar szertefoszlottak azonban az álmok, két pécsi tripla és Kiss duplája tizenöt pontos hátrányt jelentett, ez volt az a pont, amikor a PEAC játékosainak szemében egy kisebb megnyugvás volt látható. Lányaink megpróbálkoztak még egy ritmusváltással, ellenfelünk azonban minden próbálkozást vissza tudott verni, ezért a vezetőedzők szép lassan átadták a lehetőséget a fiataloknak. Nem született meglepetés Pécsen, a továbbra is foghíjas csapatunk 76-56-os vereséget szenvedett. A PEAC sikere mellett gratulálunk Láng-Miticzky Blankának is, aki a mai napon debütálni tudott a női NBI/A-ban a Vasas Akadémia színeiben.

Ma nem összpontosítottunk eléggé. Nem a megfelelő mentalitással kezdtük a mérkőzést és hagytuk, hogy a PEAC magabiztossá váljon. A szűkös rotációs lehetőségeink mellett igyekeztünk változtatni a mérkőzés lefolyásán, és szorosabbá tenni a harcot a lepattanókért. Rendeztük a sorainkat, és a harmadik negyed végéig tartottuk a 3 labdányi különbséget, de ezután teljesen szétesett a játékunk – nyilatkozott a mérkőzés végén a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

NKA Universitas PEAC – Vasas Akadémia 76-56 (24-14, 14-14, 19-20, 19-8)