A hiányzókkal felálló U18-as csapatunk szerdán a Csata DSE otthonában lépett pályára. Beragadtunk a rajtnál, hiányzott a tűz, így ellenfelünk győzni tudott, csapatunk pedig elszenvedte az alapszakasz második második vereségét.

„A megszokott energia és koncentráció hiányzott a csapatból, rengeteg hibát vétettünk támadásban és védekezésben egyaránt. Kézbe adtuk ellenfelünknek az irányítást, mely egyre agresszívabban és hatékonyabban játszott. Keretünk sem volt teljes, három játékosunk is hiányzott sérülés miatt a találkozóról, nem tudtuk megfelelően szétosztani a szerepeket. Ennek ellenére képesek lettünk volna sokkal jobb játékra, ha jobb döntéseket hozunk és nem hibázunk annyit. Remélem mindenki leszűri a tanulságokat, hiszen a vereség mindig fájdalmas, azonban az ahogy játszottunk még fájóbb. Fontos, hogy csapatként küzdjünk tovább , hiszen sok munka kell még ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Külön kiemelném Bartos Blanka (11 IBM, 7 pont, 2/2 tripla, 2 szerzett labda), Kun Rita (12 IBM, 3 pont, 9 lepattanó) és Kuncz Petra (9 IBM, 7 pont, 5 lepattanó, 4 kiharcolt fault) játékát” – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski. 

Csata DSE – Vasas Akadémia 80-47 (24-15, 24-9, 19-3, 13-20)
Pontszerzők:
Csata DSE: Balogh L. 15, Rakita L. 10, Polgári M. 14, Kastl D. 4, Strausz E, 14, Farkas L., Gyöngyösi J. 15, Bajzáth L., Farkas Sz., Gelei K. 8
Vasas Akadémia: Antal F. 6, Van Rijs L.2, Dúl T. 3, Siklós D. 6., Kuncz P. 7, Lőrinczy P. 13, Kun R. 3, Nagy L., Bartos B. 7, Vukmir A., Kuncz B. 2, Tóbel L.