Nehezen indult, de a második félidőben szintet tudtak lépni a magyar lányok, így magabiztosan fektették két vállra a svéd korosztályos nemzeti csapatot.

Bár magyar pontokkal indult a mérkőzés, a svédek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és kisebb előnyre tettek szert. A negyed közepénél, 7 pontos hátrányban léptek pályára a Vasasos lányok, ekkor Aho Tyra egyből hozzá tudott szólni a mérkőzéshez, és a negyed végére sikerült is csökkenteni a hátrányt (20-18).
Sajnos a második negyedben kicsit beragadtak a lányok, időt is kellett kérnie Völgyi Péternek (28-19). Jól sikerült játékmegszakítás volt ez, hiszen sokáig csak magyar pontoknak tapsolhatott a nagyérdemű, zsinórban 11 pontot szerezve újra vezetéshez jutott válogatottunk. Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, igazságosnak mondható döntetlen állással vonulhattak pihenőre 20 perc játék után (40-40).

Fotó: FIBA
Fotó: FIBA

A félidőből kijőve már azt a magyar válogatottat láthattuk, amit szerettünk volna, bravúrosan kezdtek el játszani a lányok, a svéd csapatot teljesen álla hagyva, nagy előnyt sikerült kiharcolni a harmadik negyed közepére (42-59), és bár a svédek tudtak kicsit kozmetikázni, kétszámjegyű különbséggel várhatta az utolsó tíz percet az együttes (53-63).A záró játékrész kezdetén ránk ijesztett a svéd csapat, 5 pontra csökkentve a távolságot, de erre megfelelően reagálva, tartva a korábban megszerzett előnyt, győzelemmel kezdte el a tornát a magyar válogatott (67-77).

Aho Tyra 15, Van Rijs Dóra 23 percet töltött a parkettán, és bár csak 2-2 pont szerepelt a nevük mellett, Dóra 8 lepattanót szedett le és 3 gólpassz is fűződött a nevéhez, míg Tyra 4 lepattanóval és 5 gólpasszal segítette csapatát.

A csoport másik mérkőzésén Finnország 70-61-es győzelmet aratott Litvánia ellen. Folytatás holnap, a maihoz hasonló 15:45-ös kezdéssel a finnek ellen.