Az Országos Serdülő Bajnokság negyedik fordulójában U14/A együttesünk Miskolcra látogatott, ahol előbb a Nyíregyházi Kosársulit, majd a DVTK Akadémia A csapatát is magabiztosan legyőzte.

Repülőrajtot vettünk a mérkőzés első percében, és állva hagytuk ellenfelünket a sok labdaszerzésnek, és remek védekezésnek köszönhetően. Egy pillanatig sem álltak meg a lányok, a félidőre már 34 pontos különbség alakult ki a két csapat között.
A második félidőben is ötletesen és pontosan játszottunk, agresszívan védekeztünk, 47 eladott labdára kényszerítve a nyíregyházi lányokat.
„A kiváló csapatmunka mellett (19 gólpassz), nagyszerű egyéni teljesítmények is születtek. Hat játékosunk is 10 pont vagy a felett dobott, kiemelném Aho Tyrát (15 pont, 5 szerzett labda és 6 gólpassz, 24 IBM pont), Rátkai Esztert (16 pont, 3 szerzett labda, 4 gólpassz, 7 kiharcolt fault, 21 IBM pont), Szilágyi Ágit (15 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 17 IBM pont), Masier Sophit (10 pont, 8 lepattanó, 11 IBM pont ), Kálmán Lizát (16 pont, 5 szerzett labda, 4 lepattanó), valamint Örsi Katát, aki igaz, hogy csak 4 pontot dobott, de leszedett 16 lepattanót. Gratulálok a csapatnak a remek játékához” – összegezte a csapat edzője, Eördögh Edit.

Vasas Akadémia/A – Nyíregyházi Kosársuli 93-36 (28-4, 23-13, 25-12, 17-7)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Kálmán Liza 16, Rátkai Eszter 16, Aho Tyra 15/3, Szilágyi Ágnes 15/3, László Réka 10/3, Masier Sophia 10, Záboji Tita 5, Örsi Kata 4, Kohán Patrícia 2, Láng-Miticzky Blanka, Ulrich Zoé, Istenes Zsuzska„Második mérkőzésünket megelőzően volt alkalmunk egy kicsit kikapcsolódni, a pihenés azonban hógolyó csatába ment át. Kora este a hazai csapat ellen játszottuk, és egy szorosabb első negyedet követően a második tíz percben kijött a két csapat közötti különbség. Amiért figyelmeztetni kellett a lányokat az előző meccseken (nagy előny birtokában már nem olyan mentalitással játszottunk), most dicséret illeti az egész csapatot, az utolsó pillanatig harcoltak és küzdöttek, 39 eladott labdára kényszerítettük ellenfelünket.
A 22 assziszt ismét remek csapatmunka eredménye, külön szeretném kiemelni Rátkai Esztit nagyszerű mezőnymunkájáét, mert ponterős játéka mellett kiosztott 7 gólpasszt és szerzett 3 labdát, valamint 25 IBM pontot gyűjtött. Örsi Kata 7 pontja mellett ismét leszedett 8 lepattanót, szerzett 4 labdát és 17 IBM ponttal segítette csapatunkat” – mondta Eördögh Edit.

DVTK Akadémia/A – Vasas Akadémia/A 31-76 ( 9-16, 9-25, 6-18, 7-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Rátkai Eszter 18/3, László Réka 10, Kohán Patrícia 8, Masier Sophia 8, Aho Tyra 8, Örsi Kata 7, Szilágyi Ági 6, Kálmán Liza 4, Ulrich Zoé 2, Láng-Miticzky Blanka 2, Istenes Zsuzska 2, Záboji Tita 1

„A negyedik fordulót követően továbbra is veretlen csapatunk a keleti csoportban, meccsről-meccsre látható a fejlődés a csapaton és a játékosokon is. Nagyszerű csapat kovácsolódott össze az elmúlt hónapokban, remélem januártól ugyanilyen hozzáállással és lendülettel tudjuk folytatni a szezont. Nagyon büszke vagyok az eddig elvégzett munkátokra és eredményeitekre. Mindenkinek nagyon Boldog Karácsonyt kívánok” – zárta beszámolóját Eördögh Edit.