Ahogy megszokhattuk, U12/B csapatunk vasárnap ismét két mérkőzést játszott, ezúttal a Németvölgyi Bocsok és a Budafoki Bakok ellen. A Bolhák ezúttal is szorgalmasak voltak, így kétszer is ünnepelhettek.

Támadásban minden negyedben sikerült 10 pont fölött dobnunk, de védekezésben elég hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Sajnos még nem minden játékosunk tud vagy akar koncentrálni a védőfeladatra, pedig lehetne sokkal egyszerűbben is mérkőzést nyerni. Ezen a találkozón Balázs Hanna volt, aki mindkét fronton meghatározó játékosa volt a csapatnak. Ezen kívül támadásban kiemelkedőt nyújtott Kuntzl Anna, valamint védekezésben jól dolgozott Szarvas Szinta és Barta Boglárka. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez – mondta a cspaat edzője, Diósadi Deák Éva.

Vasas Bolhák – Németvölgyi Bocsok 56-50 (12-10, 11-8, 3-2, 14-22, 16-8)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Balázs Hanna 17, Kuntzl Anna 14, Barta Boglárka 5, Balogh Dorottya 4, Détári Dorka 4, Hujber Anna 4, Szigyártó Lina 3, Szarvas Szinta 2, Kis Piroska 2, Hubik Hanga 1, Kozeschnik Dorka, Csépai Veronika

Nagyon szépen kezdtük az első negyedet, ami megalapozta, hogy végig vezetni tudtunk a Budafoki Bakok ellen. A második félidőben megint jött a hullámvölgy, de szerencsére időben stabilizálni tudtuk a védelmünket, és a negyedik negyed támadó játékával bebiztosítottuk a győzelmünket.
Támadásban kiemelkedőt nyújtott Kuntzl Anna, valamint jól dolgozott Balogh Dorottya és Détári Dorka. Védekezésben pedig az előző trióhoz, Balázs Hanna, Szarvas Szinta és Barta Boglárkához csatlakozott Hujber Anna, Kis Piroska és Szigyártó Lina is.
Gratulálok minden játékosunknak a sokkal hatékonyabb védő teljesítményhez és a győzelemhez – értékelt Diósadi Deák Éva.

Budafoki Bakok – Vasas Bolhák 35-44 (2-11, 10-12, 2-3, 11-5, 10-13)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Kuntzl Anna 15, Balogh Dorottya 8, Détári Dorka 6, Hujber Anna 4, Szarvas Szinta 4, Kis Piroska 2, Barta Boglárka 2, Csépai Veronika 2, Hubik Hanga 1, Balázs Hanna, Szigyártó Lina, Kozeschnik Dorka