Szoros végjátékot követően 69-68-ra kikapott a Vasas Akadémai a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós otthonában a Tippmix Női NBI/A bajnokság 11. fordulójában. Nem állhatott ki teljes kerettel Milos Pavlovic együttese, ennek ellenére nagyon jól kezdték a mérkőzést lányaink. A második negyedet követően ellenfelünk felvette a kesztyűt, ami végül egy pontos BKG sikert hozott.

Katrina Pardee nélkül utazott a Vasas Szigetszentmiklósra, a mérkőzés elején azonban sikerült pótolnunk légiósunkat. Schaquilla Nunn és Papp Dia pontjaival hamar átvettük az irányítást, bő három perc kellett ahhoz, hogy a kezdő ötösből mindenki betaláljon és tíz pontra növeljük a különbséget. A negyed felénél ébredezni kezdett a BKG, Degbeon vezérletével csökkenteni tudták a hátrányt a hazaiak. Smailbegovic Nadia második hárompontosánál újra szelet kaptak a Vasas vitorlái, meg tudtuk őrizni a kétszámjegyű előnyt. A második játékrész már korántsem volt annyira pontgazdag, mint az első. Két és fél perc játék alatt mindössze Tóth Orsi kettő plusz egy akcióját könyvelte a technikai személyzet, ám ezt követően sem záporoztak a kosarak. Szabó triplájára Papp Dia válaszolt a túloldalon, csapatkapitányunk fontos pillanatban vette kezébe a stafétát, Smailbegovic Nadia újabb triplájával pedig ismét kilenc pontra nőtt a Vasas előnye, amiből Aldazabal büntetői kettőt faragtak félidőre.

Hideg zuhannyal folytatódott a találkozó, a hazai együttes ugyanis fél perc alatt két pontra dolgozta le hátrányát. Papp Dia és Qui Nunn vezérletével fékezni tudtuk a felbátorodott szigetszentmiklósiakat, érezhető volt azonban, hogy ennek a meccsnek még koránt sincs vége. A harmadik negyed felénél Aldazabal triplájával hosszú idő után egyenlíteni tudott a BKG, de Tóth Orsi és Madár Eszti pontjainak köszönhetően továbbra is mi voltunk lépéselőnyben. Hét pontra cseperedett az előnyünk a harmadik negyed végéhez közeledvén, amikor Jones két hárompontost is értékesíteni tudott, életben tartva a BKG esélyeit. Mindkét csapat nagyon akarta ezt a győzelmet, ami talán a mérkőzés végén volt érezhető leginkább. Sok hibával játszottak a felek, Vári duplája azonban nemvárt fordulatot hozott, a hazai csapat átvette a vezetést. Qui Nunn hamar egyenlíteni tudott büntetőkből, ám Vári hármasa újra előnybe hozta a BKG-t. Másfél perc telt el találat nélkül a negyed felénél, melyet követően a Vasas kispad ugorhatott fel a székekről. Tóth Orsi egy pontra csökkentette hátrányunkat, a következő támadásnál azonban épp ő szabálytalankodott, Vári pedig minkét büntetőt értékesítette. Óriási harc vette kezdetét a pályán a győzelemért, pont azonban megint nem született egyik oldalon sem. Hét másodperccel a vége előtt ismét Tóth Orsi villant, amivel 69-68-ra módosult az állás. A hazai együttes azonnal időt kért, hogy áthozzák a labdát a másik térfélre. A badobást követően Papp Dia szerzett labdát és indította Madár Esztit, aki Jones-szal a nyakán nem tudta bedobni a ziccert. 0.8 másodperc maradt a találkozóból, a labda Maradt a Vasasnál, Milos Pavlovic pedig időt kért. A figura Papp Diára jött ki, aki azonban nagyon messze volt a gyűrűtől, a kísérlet pedig nem ért cél. A BKG így 69-68-as győzelmet aratott, megszakítva ezzel a Vasas Akadémia veretlenségi sorozatát.

Gratulálok a BKG-nak. Főként azért kaptunk ki, mert elveszítettük a fókuszt, védekezésben sokat hibáztunk. Azokat a játékosokat hagytuk kibontakozni, akiket nem kellett volna és akiket a megbeszéltek szerint fel kellett volna adnunk, oda meg jobban összpontosítottunk. Támadásban is elkezdtünk szenvedni, a támadójátékunk rossz volt. Nem szoktam foglalkozni a játékvezetőkkel, de szeretném hangsúlyozni, hogy a BKG-nak a győzelméből és érdemeiből semmit nem von le, de 0,8mp-nél a döntésük rossz volt. A faultnak mindkét oldalon faultnak kell lennie – nyilatkozott a mérkőzés végén Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós – Vasas Akadémia 69-68 (16-26, 14-11, 27-21, 12-10)