A Vasas Akadémia fiatal centere, Brianna Fraser még egy évet marad Pasaréten, miután a felek megegyeztek a szerződés meghosszabbításáról. Az amerikai légiós a tavalyi szezonban 22 pontot, 7 lepattanót és 24,14-os VAL-t átlagolt, amivel a bajnokság második legeredményesebb játékosaként zárt. 

„Brianna tavaly “rookie”-ként érkezett a Vasas Akadémiához, ez volt az első szezonja profiként Európában. Büszkék vagyunk rá, hiszen az előző szezonban a liga második legeredményesebb dobója és hetedik legjobb IBM mutatóval rendelkező játékosa volt, ami igen szép teljesítmény újoncként egy ilyen erős bajnokságban. Bri egy igazi fiatal tehetség, aki sokat tud még fejlődni és a kellő alázat is meg van benne ahhoz, hogy javítsa saját hiányosságait. Biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban nemcsak ő fog szintet lépni, hanem csapattársait is segíteni, inspirálni fogja” – mondta a Vasas Akadémia szakmai vezetője, Krivacsevics Dragoljub.

„Nem gondolkoztam sokan azon, hogy még egy évet maradok, hiszen remekül éreztem magam Pasaréten, nagyon jó közösséget alkottunk. Szeretem a Vasas családot, örülök, hogy továbbra is együtt küzdhetünk céljainkért. A tavalyi szezon nagyon rövidre sikerült a járvány miatt, így a bizonyítási vágy talán még nagyobb bennem. Bízom benne, hogy továbbra is segíteni tudom majd a csapatot, és hasonló győzelmeket fogunk aratni” – mondta a Vasas Akadémia játékosa, Brianna Fraser.