Kadett A csapatunk vasárnap a Törekvés ellen lépett pályára, lányaink pedig egy remek rajtot követően, bár hullámzó teljesítménnyel, de meg tudta tartani előnyét a mérkőzés végéig.

„A mérkőzés elején agresszív letámadással, jól kezdtünk (10-2), majd a következő néhány percben magunkra engedtük az ellenfelet (11-10). Ez a hullámzás volt jellemző a mérkőzés további részében is, azzal a különbséggel, hogy hosszabbak voltak a jobb periódusaink. Védekezésben sajnos sem fizikailag, sem mentálisan nem tudtuk azt nyújtani, amire az eddigi mérkőzéseken már képesek voltunk. Három negyedet, ha nem is parádés teljesítménnyel, de nyerni tudtunk, az eladott labdáinkat is uralni tudtuk (14) és voltak dinamikus indítás góljaink. A negyedik negyed azonban nem sikerült sem támadásban, sem védekezésben. Az ellenfél nyerte ezt a negyedet (10-16), és csak ebben a negyedben eladtunk tíz labdát, ami tíz perc alatt nagyon sok. Ami dicséretes a statisztikai mutatók alapján, bár ebből a védekezés nem látszik, hogy 5 játékosunk került 10 IBM főlé, Van Rijs Luca (23 IBM, 5 lepattanó, 6 szerzett labda, 5 gólpassz), Kádár Orsolya (15 IBM, 8 lepattanó(), Rubint Ágnes (11 IBM), Van Rijs Dóra (10 IBM, 5 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Antal Fanni (10 IBM, 6 lepattanó). Villányi Diána 6 lepattanója és Aho Tyra 4 gólpassza is jó teljesítmény. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez és remélem, mindenki feltöltődik majd az őszi szünet alatt” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Vasas Akadémia/A – Török Flóris-Törekvés SE/A 77-56 (26-16, 24-15, 17-9, 10-16)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Van Rijs Luca 11/3, Van Rijs Dóra 10, Villányi Diána 8, Antal Fanni 6, Kádár Orsolya 11, Aho Tyra 6, Rubint Ágnes 15, Bartos Blanka 3, Tóth Boglárka, Hámori Bernadett 5, Szilágyi Ágnes, Istenes Zsuzska 2
Török Flóris-Törekvés SE/A: Strbik F. 19, Darázsi D. 14/3, Babosa R. 4, Fábián D., Gyárfás F. 10, Szabó K. 5/3, Szabó R. 2, Martos L., Dorogi B. 2, Rivasz P.