Junior csapatunk a Csata DSE otthonában játszott hétközi fordulót, ami nem sikerült álomszerűen. Sokkal jobban kezdte ellenfelünk a találkozót, amivel gyakorlatilag el is döntötte a meccset.

Már az első negyedben eldőlt a találkozó, ami annak volt köszönhető, hogy nagyon pontszegényen támadtunk. Ellenfelünk lendületesebb és sokkal pontosabb volt nálunk. A második játékrészben feljavult a védekezésünk, de offenzív játékunk továbbra is döcögött. Félidőt követően sem találtuk a ritmust, ami sajnos hibákhoz vezetett, ellenfelünk pedig kíméletlenül büntetett. Az utolsó negyedben sem erőnk, sem koncentrációnk nem maradt, ami kizárta annak lehetőségét, hogy közelebb kerüljünk a Csatához a meccs végére. Hibákból tanul az ember, bízom benne, hogy a következő mérkőzésünk sokkal jobb lesz ennél. Egyéni teljesítménye alapján kiemelném Kádár Orsolyát (11 IBM, 13 pont, 7 lepattanó), Láng-Miticzky Blankát (16 IBM, 13 pont, 6 kiharcolt fault, 2 assziszt) és Ulrich Zoét (10 IBM, 10 pont, 4 kiharcolt fault) – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Csata DSE – Vasas Akadémia 82-46 (32-10, 10-11, 24-18, 16-7)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Láng-Miticzky B. 13/3, Ulrich Z. 10/3, Glatz B. 3/3, Igaz E., Kendelényi L.,, Szilvássy L. 1, Kemény Sz. 5/3, Villányi D. 1, Kádár O. 13, Czirkos P.