A hétvégén lejátszottuk az első kenguru fordulót, ahol egy vereséggel és egy győzelemmel zártuk a napot.

Az első mérkőzést kicsit bizonytalanul kezdték a lányok, érződött rajtuk, hogy nincsenek még összeszokva, hiszen mind össze egy edzésünk volt közösen a meccs előtt. A félidei büntetőkkel sikerült faragni egy kicsit az eredményen, ezáltal a lányok is felbátorodtak egy picit. Támadásunk a második félidőre feljavult, de továbbra is túl sok könnyű indítást engedtünk ellenfelünknek. A meccs pozitívumaként szeretnénk kiemelni, hogy a fiatalabb játékosok húzóemberré nőtték ki magukat.

Beac Vizsgák – Vasas Amazonok 76-25
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Bori Liza 6, Takács Orsi 3, Fodor Jázmin 3, Kiss Zozi 3, Galavits Lili 3, Csercsa Eszter 2, Puskás Lili 2, Szíj-Kriszánszky Zoé 1, Turóczy Dalma 1, Karli Dóri 1

A második meccsre a lányok már összekapták magukat, az első perctől kezdve küzdöttek, hajtottak. Nagyon örülünk neki, hogy ezen a mérkőzésen már láttunk tőlük az edzésen gyakorolt feladatokat is. Hatalmas pozitívum, hogy mindenki tudott kosarat szerezni.

Vasas Amazonok – Kőbányai Darázslányok 64-40
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Kiss Zozi 11, Galavits Lili 11, Fodor Jázmin 9, Puskás Lili 8, Szíj-Krisánszky Zoé 5, Szabó Mici 5, Csercsa Eszter 4, Takács Orsi 3, Tóth Frotti 3, Karli Dóri 2, Bori Liza 2