A sérülésből felépülő Bach Boglárka a Vasas Akadémia színeiben várja a következő szezont. Szerződésének meghosszabbításával a huszonhárom éves játékos felnőtt csapatunk második legidősebb tagja lesz.

„Bogi a Vasas Akadémia neveltje, aki eddig különböző okok miatt nem tudta megmutatni teljes kosárlabda tudását. Múltévi bokasérülése a múlté, és azt várjuk hogy Bogi ebben az évben olyan játékot produkál, ami méltó ajánlás lesz a felnőtt válogatottba. Hiszünk fiatal játékosainkban, huszonhárom évével ő a második legidősebb játékosunk a felnőtt NBI/A csapatban. Ez a legjobb mutatója a Vasas koncepciónak” – nyilatkozott a Vasas Akadémia szakmai vezetője, Krivacsevics Dragoljub.

A tavalyi szezon elején Bogi bokasérülést szenvedett, ami miatt gyakorlatilag a teljes évad kihagyására kényszerült. Februári visszatérését követően négy alkalommal lépett pályára, egy hónapra rá azonban a járványhelyzet miatt a bajnokság idő előtt véget ért.

„Nagyon rosszul éltem meg az elmúlt időszakot, hiszen ez volt az első nagyobb kihagyás és műtétet igénylő sérülésem. Egy U23-as világbajnokságról is lemaradtam miatta, és szinte az egész szezonról. Lelkileg nagyon nehéz volt számomra, hogy ilyen sok időt vett igénybe a rehabilitációm annak ellenére, hogy minden teljesen rendben volt  és terv szerint tértem vissza a pályára. Sajnáltam hogy a vírus miatt hamarabb vége lett a szezonnak, hiszen pont akkor kezdtem újra játékba lendülni. Szeretném, ha elsősorban az a jó atmoszféra fenn tudna maradni, ami az előző években jellemző volt ránk. Nehéz lesz visszarázódni, hiszen mindenkinek volt egy nagyobb kényszer pihenője, nekem meg pláne a sérülés miatt. Remélem, hogy mindenki hamar formába lendül, szeretnénk kihozni a legjobbat a csapatból és kívánom, hogy minden csapattársamnak egyénileg is jól sikerüljön a szezon és előre tudjon lépni” – mondta a Vasas Akadémia játékosa, Bach Boglárka.