Korántsem nevezhető álomszerűnek az a rajt, amit az Ajka ellen produkáltunk az NBI/B bajnokság negyedik fordulójában, hiszen négy percet követően született csak az első Vasas Akadémia pont. A folytatás már a tervek szerint alakult, megrázták magukat a lányok és a fordítást követően nem engedtük ki az előnyt kezünkből.

„Álmosan kezdtük a találkozót, négy perc játékot követően 0-10-es állásnál időt kellett kérnem, hogy felébresszem a lányokat. A rövid taktikai megbeszélést és cseréket követően sikerült két pontra zárkóznunk és az agresszív védekezésnek, valamint a pontosabb támadásnak köszönhetően visszajöttünk a meccsbe. Nem álltunk le a folytatásban, miután hátul hatékonyan hatástalanítottuk ellenfelünket könnyebb dolgunk volt a túloldalon. Félidőre a vezetést is át tudtuk venni. Legjobb periódusunk a szünet után következett, ahol pontos játékkal, gyorsindításokból sikerült könnyű kosarakat szereznünk. Tartani tudtuk előnyünket az utolsó negyedben, hárítani tudtuk az ellenfél zárkózási kísérleteit, így végül 11 pontos győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, kiemelném mai teljesítménye alapján Hámori Bernadettet (19 IBM, 14 pont, 5 lepattanó, 2 szerzett labda, 1 blokk) és Dúl Terkát (11 IBM, 9/3 pont, 2 szerzett labda, 3 assziszt)” – értékelt a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia – Ajka 59-48 (11-14, 14-10, 17-9, 17-15)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Kádár O. 8, Bartos B. 3, Van Rijs L., Dúl T. 9, Siklós D., Van Rijs D. 4, Gelei K. 8, Aho T., Nagy L. 2, Örsi K. 6, Hámori B. 14, Tóbel L. 5
Ajka: Foltin B. 2, Székely Zs. 7, Shirian F. 6, Szabó G. 22, Munteán L. 7, Lendér L. 20, Hidas E., Kalocsai D. 2, Farkas F., Tápai A. 2