A Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „A” döntőjének második napján a Vasas Akadémia mindkét mérkőzését megnyerve, a Szekszárd mindkettőt elveszítve érkezett  a csoport utolsó fordulójába, így már biztos 1. és 4. pozícióban zárva a csoportkört.

Majd 4 percig nem találtak egymáson fogást a csapatok, ekkor a szekszárdiak egy értékesített büntetővel megszerezték a vezetést. Rengeteg hibát vétett mindkét együttes, kihagyott ziccerek és eladott labdák tarkították a találkozót. Szabó Mici 5 perc után megtörte a csendet, Ács-Sánta Kata büntetőivel pedig sikerült átvenni a vezetést.
A folytatás sem hozott változást, a csapatok kézilabda mérkőzés tempójában tudtak csak pontokat felírni a táblára, főleg büntetőből.
Az utolsó percekben Pácza Blanka kosarát sikeres szekszárdi büntetők követték, de Polt Gréti kettese zárta az első tíz percet (5-9). Bár ellenfelünk csak büntetőből tudott pontot szerezni, érezhető volt, hogy ennél több fog kelleni a lányoktól támadásban.

Fotó: Darazsak Sportakadémia
Fotó: Darazsak Sportakadémia

A második játékrész merőben másként indult, Galavits Lili már az első támadásból betalált, majd büntetőből volt eredményes, ahogy kicsit később Dévai Blanka is. Tóth Frotti hárompontosa után időt is kért Harsányi Mária az ellenfél vezetőedzője.
Használt az időkérés, megszerezte első mezőnykosarát a tolnai együttes, sőt egy hárompontost követően még feljebb tudtak zárkózni (10-17).

Újabb szekszárdi tempó után Bori Liza állította el a vérzést, de az ellentámadásból ismét betalált a szekszárdi együttes, Farkas Fanni magához is rendelte övéit.
Nem zökkentette ki ellenfelünket az időkérés, újabb kosaraiknak köszönhetően már csak 1 pont volt az előny.
Tóth Frotti és Csercsa Eszter tolta meg a csapat szekerét, miközben csak egy szekszárdi kétpontos esett így a félidei szünetre 6 pontos előnnyel mehettünk (20-26).

Fotó: Darazsak Sportakadémia
Fotó: Darazsak Sportakadémia

Hazai pontokkal indult a negyed, többször is betaláltak, de Pácza Blanka mindig válaszolni tudott. Állandósulni látszott az öt pontos különbség, de egymás után háromszor is Vasas játékos köszönt be, Bartos Dorcsi kosarával pedig 10 pont feletti előnnyel várhatta a záró játékrészt a Vasas (31-42).

A záró negyedben megint a védekezés dominált, Polt Gréti kosarát három percig nem követte másik. Közelebb zárkózott a Szekszárd, de Csercsa Eszter a legjobbkor tolta meg a Vasas szekerét, Bori Liza büntetőivel pedig ismét kétszámjegyű lett a különbség.
Rácz dobott két középtávolit, de Eszti és Liza ismét reagálni tudott, nem engedte közelebb ellenfelét a csapat.
Másfél perccel a rendes játékidő vége előtt megindította utolsó rohamát a tolnai együttes, több szép megoldással 5 pontra csökkentették a differenciát, melynél közelebb már nem tudtak jönni és három értékesített büntetővel lezárták a meccset a lányok, így hibátlan teljesítménnyel zárták a csoportkört.

Fotó: Darazsak Sportakadémia
Fotó: Darazsak Sportakadémia

Egyénileg most kevésbé volt meghatározó játékosunk, öten is elértek legalább 7 pontot, a legjobb IBM teljesítménnyel Dévai Blanka zárt (13).
Pozitívumként kiemelhető a lepattanó harc fölényes megnyerése (51-34), de az eladott labdák számában (30) és az engedett támadó lepattanókban (17) mindenképp változtatnunk kell a következő két napban.

A csoport másik mérkőzésen a DVTK legyőzte a BEAC csapatát, így a miskolciak jutottak be mögöttünk a legjobb négybe.

Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia/A 47-55 (5-9, 15-17, 11-16, 16-13)
Pontszerzők:
Atomerőmű KSC Szekszárd: Csapó 2, Kófiás -, Kollár 4, Horváth 2, Nyári 14, Pozsonyi, Varga, Rácz 9, Szabó, Hencsik 10/3, Schiefer 2, Pál 4
Vasas Akadémia/A: Szabó 2, Pácza 7, Ács-Sánta 2, Bartos 4, Kárpáthegyi, Galavits 3, Polt 4, Firle-Kiss, Csercsa 10, Tóth 9/3, Bori 7, Dévai 7