Remek győzelmet aratott NBI/B-s csapatunk a hétvégén, lányaink magabiztosan győzték le a DEAC csapatát. Erős kezdést követően diktálni tudtuk az iramot, melynek köszönhetően hamar bővíteni tudtuk a rotációt.

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a DEAC a legutóbbi fordulóban azt a ZTE-t tudta legyőzni, amely vissza akar térni az NBI/A-ba. Az első három negyedben a megbeszéltek szerint játszottunk, jól működött a védekezés és a támadójáték is. Agresszívak és gyorsak tudtunk lenni, ami magabiztos előnyt hozott félidőre. A különbségnek köszönhetően a folytatásban arra törekedtünk, hogy junior játékosaink is meghatározó szerepkörbe kerüljenek és tudják fejleszteni tudásukat. Az utolsó negyedben hullámvölgybe kerültünk, öt tripla talált gyűrűbe az ellenfélnél, de ez sem veszélyeztette a győzelmet. Nem vagyok száz százalékig elégedett, ami a 25 eladott labdának és rossz büntetőzésnek köszönhető. Ennek ellenére gratulálok a lányoknak, mindenki érdemel egy nagy dicséretet. Külön kiemelném Radócz Fannit (4 pont, 8 lepattanó, 2 assziszt, 2 szerzett labda, 4 kiharcolt fault), Dúl Terkát (6 pont, 4 lepattanó, 5 szerzett labda, 4 assziszt), Szerencsét Tamit (9 pont, 4 lepattanó, 2 assziszt, 2 szerzett labda) és Kádár Orsit (11 pont, 4 lepattanó), ők jutottak 10 IBM fölé” – értékelt a csapat edzője, Krivacsevics Dragoljub.

Vasas Akadémia – DEAC 64-43 (19-8, 16-3, 16-10, 13-22)