Nem épp közönségszórakoztató mérkőzésen sikerült nyernünk idegenben a TFSE-MTK ellen a Tippmix Női NBI/A rájátszásának második körében. A két győzelemig tartó párharc szerdán Pasaréten folytatódik, amire a Vasas Akadémia 1-0-s előnnyel készülhet.

Az 5-8. helyért folyó csata első fordulóján a TFSE otthonába látogatott Milos Pavlovic együttese, a nagy kérdés, hogy melyik csapat fog megküzdeni az NKA Péccsel a bajnoki 5. helyért. A Vasas szerezte az első találatot a mérkőzésen, Budácsik Dorka labdaszerzéséből Iggy Allen indulhatott és értékesített egy ziccert. Czinano válaszát légiósunk egy blokkal akadályozta meg, a labda azonban maradt a hazaiaknál. Két hárompontos kísérlete is volt a TF-nek, Carter és Dúl Terka azonban nem találtak gyűrűbe. Nem tudtuk növelni előnyünket, amit Czinano büntetett egy duplával, majd Carter labdaszerzését követően ellenfelünk másik légiósa is eredményes tudott lenni. Apróbb és szemmel jól látható hibából akadt bőven mindkét oldalon, másfél percig nem változott az eredmény. Budácsik Dorka büntetőivel tudtunk egyenlíteni, Szabó duplájára pedig Iggy Allen válaszolt egy hárompontossal, amivel a vezetést is átvettük. A negyed közepén Czinano második személyi hibáját is beütötte, így a hazaiak centere a kispadra kényszerült. Myah Taylor duplájával távolodtunk, majd újabb egy perc telt el találat nélkül. Budácsik Dorka remek kosarának köszönhetően 6-11-re módosult az eredmény, ekkor Dúl Panka szállt be a pontgyártásba. Gelei Karolát Burján faultolta, a két büntetőből egy ért célt, majd Burján értékesített két büntetőt Gelei személyi hibáját követően. Ez az adok kapok volt jellemző már az első félidőben is, pontra ponttal, hibára hibával válaszolt rendre a másik csapat. Az utolsó percben a TF-nek jött ki jobban a lépés, Németh büntetőit követően Szabó is betalált, így 14-12-es hazai előnnyel zárult az első negyed.

Tóth Orsi duplájával folytatódott a találkozó, amire a padról visszatérő Czinano tudott válaszolni. Myah Taylor tört be a körtébe és értékesített egy nehéz dobást, majd a hazaiak eladott labdájából Jáhni Zsófi értékesített egy triplát. Ismét átvettük a vezetést, ráadásul a TF ismét eladta a labdát, ám ezúttal nem büntettük a hazai hibát. Dúl Panka becserélését követően azonnal tüzelt a hárompontos vonal mögül, majd Budácsik Dorka fordult le szépen Carterről, a labda azonban kiszédült a gyűrűből. Centerünk a büntetővonal mögé állhatott, de a két kísérletből csak az elsőt sikerült értékesíteni. A lepattanót Jáhni Zsófi szedte le és pöcizte vissza a labdát, így végül jól jöttünk ki ebből az akcióból. Ismét hazai eladott labda következett, ám ezúttal nem tudtuk büntetni a hibát sőt, Dúl Panka újabb triplájának köszönhetően kiegyenlítettek a hazaiak. Tóth Orsi találatának köszönhetően vettük vissza a vezetést, majd csapatkapitányunk hátulról blokkolta Némethet és indította Jáhni Zsófit, aki egy ziccerrel hálálta meg a jó védekezést. Nem segített a TF-en az időkérés, Dúl Pankán kívül senki sem volt abban a formában, amit elvárna Hegedűs Péter. Budácsik Dorka újabb találatát követően hat pontra elhúztunk, így rövid idő a második hazai időkérés következett. A folytatásban Myah Taylor szerzett labdát és rohant egészen a gyűrűig, 22-30-ra módosul az eredmény. Némethet fault árán sem tudta megállítani Salamon Zsófi, a büntető azonban kimaradt. A következő TF támadás során Carter talált be, erőt adva a csapattársaknak a folytatásra. Iggy Allen, majd Jáhni Zsófi is a büntető vonal mögé állhatott, mindketten hiba nélkül teljesítettek, ráadásul Carter-nak már a harmadik hibáját fújták be a játékvezetők. Kilenc pontra nőtt az előnyünk, Dúl Terka azonban egy triplával zárkóztatta a hazaiakat a hajrában. Az utolsó támadást a Vasas vezethette a félidőben, Jáhni Zsófi a dudaszóval egy időben talált be, így 29-37-es állással mehettek pihenni a csapatok. A dobott pontokon is látszik, hogy rengeteg hibával játszottak a csapatok, a TFSE pedig nem találta a formáját. 16 eladott labdájuk volt az első húsz percben, hárompontos mutatójuk pedig 3/11 volt, ami szintén nem jellemző rájuk, főleg hazai pályán.

Iggy Allen szabálytalankodott Szabón, a két sikeres büntetőt követően ráadásul újra a TF tudott eredményes lenni Németh révén. Jáhni Zsófi csillapította a kedélyeket egy duplával, majd Tóth Orsi ütötte be harmadik személyijét, amivel rögtön a kispad felé vette az irányt. Nehezen járt a labda támadásban, végül Iggy Allen szedett támadólepattanót és tette vissza a labdát a gyűrűbe. A túloldalon Carter maradt üresen, Iggy Allen pedig úgy döntött, a könnyű kosár helyett inkább dobjon büntetőt ellenfelünk. Úgy tűnt, kezd magára találni a hazai csapat, ám Salamon Zsófi a legjobbkor süllyesztett el egy hárompontost. Nyomot hagyott a dobás, újabb eladott TF labdát követően Iggy Allen értékesített egy kettő plusz egy akciót, amivel tíz pontra nőtt az előnyünk. Czinano igyekezett javítani egy duplával, ellenfelünk következő támadása azonban ismét eladott labdába fulladt, ezúttal Madár Eszti indulhatott. Budácsik Dorka hárompontosát ünnepelhették a csapattársak, a TFSE pedig kénytelen volt időt kérni. Ismét centerünké lehetett volna a főszerep, ám Iggy Allen nem passzolta be mismatch-ben lévő Budácsik Dorkának, helyette elvállalt egy nehéz dobást, ami nem bizonyult jó döntésnek. Az elrontott kísérletet követően légiósunk odaütött az ellenfélnek, megszerezve ezzel harmadik személyi hibáját. Szabó értékesítette a büntetőket, majd Madár Eszti jó egyéni akcióját láthattuk a másik a palánknál. Újabb labdaszerzést követően Myah Taylor indult meg és dobott egy ziccert, ez volt az utolsó találat a harmadik negyedben. 43-54 állt az eredményjelzőn, ami nem tűnt ledolgozhatatlannak a TFSE számára, de a látottak alapján ez a különbség többnek tűnt.

Burján hárompontosával kezdődött az utolsó negyed, majd Myah Taylor rossz dobását követően a TF eladott labdájából sem született Vasas találat. A túloldalon viszont igen, Czinano öt pontot is értékesíteni tudott rövid idő alatt, amivel hirtelen három pontra csökkent a különbség. Milos Pavlovic azonnal időt kért, hogy rendezze a sorokat. A rövid pihenő után Jáhni Zsófi szerzett egy fontos duplát, amivel félbeszakítottuk a hazaiak zárkózását, majd Iggy Allen talált be a támadóidő utolsó pillanatában. Úgy tűnt, visszavertük a TF rohamát, Szabó azonban két lehetőséget is kapott egy támadáson belül, hogy értékesítsen egy hárompontost. Az első nem ért célt, a támadólepattanót követően azonban újra az ő kezébe került a labda és ezúttal nem hibázott. Ezúttal nem jött az azonnali válasz Vasas részről, Czinano pedig két pontra zárkóztatta a hazaiakat. Jáhni Zsófi újabb fontos duplát szerzett, nem engedtük hogy egyenlítsen ellenfelünk, ráadásul Madár Kata két ponttal és egy assziszttal rukkolt elő fontos pillanatban. Bő három perccel a vége előtt visszaállt nyolc pontra az előnyünk, ám Carter találatával ismét lendületet kapott ellenfelünk. Jáhni Zsófira rövid idő alatt két faultot is fújtak a játékvezetők, majd Myah Taylor kapott szövegelésért egy technikait, a három kapott büntetőből azonban csak egyet értékesített a TFSE. Egy perc tizenöt volt vissza, amikor Madár Kata egy hárompontossal eldöntötte a találkozót, 59-67-ről már nem volt visszaút a hazaiak számára. Hegedűs Péter természetesen még időt kért, ám nem Dúl Panka, hanem Iggy Allen volt az, aki a következő találatot jegyezhette. Nem adta fel ellenfelünk, Szabó hárompontosát követően igyekeztek letámadással zavart kelteni, de egy hosszú passzal Jáhni Zsófihoz került a labda, aki a mérkőzés utolsó találatát jegyezte. A Vasas Akadémia nyerte a párharc első mérkőzését, és előnyből várhatja a szerdai hazai mérkőzést, ami 19:30-kor kezdődik a Pasaréti Sportcentrumban.

TFSE-MTK – Vasas Akadémia 62-71 (14-12, 15-25, 14-17, 19-17)

Fotó: TFSE-MTK