Szokatlan időpontban játszik a Vasas Akadémia felnőtt csapata a hétvégén, a Tippmix Női NBI/A bajnokság 6. fordulója ugyanis szombaton 14:30-kor kerül megrendezésre. Milos Pavlovic tanítványai ismét egy eddig veretlen csapathoz utaznak, a Sopron Basket lesz az ellenfelünk.

Nehéz sorozat ér véget szombaton, lányaink ugyanis a tabella éllovasai ellen játszottak az elmúlt hetekben. Négy kőkemény forduló után szombaton a tavalyi magyar bajnok és Euroliga-győztes Sopron Basket otthonába látogatunk, az elmúlt időszakra tehát joggal tekinthetünk főpróbaként a premier előtt. Felnőtt csapatunk többször bizonyította, hogy a papírforma nem jelent egyet a biztos vereséggel, ám egy nyeretlen széria semmilyen sportolóra sincs jó hatással, bárki is legyen az ellenfél. Nagyobb nyomás nélkül, de kellő elszántsággal és agresszióval kell pályára lépnünk szombaton, hogy meglepetést tudjunk okozni.

A miénkkel ellentétben a Sopronnak nem volt nehéz sorsolása a szezon elején, Gáspár Dávid együttese eddig csak alsóházi ellenfelekkel mérkőzött meg, akiket nem meglepő módon le tudott győzni. Továbbra is brutális keret, komoly elszántság és alázat jellemzi a tavalyi bajnokot, aki hazai szurkolók előtt szombaton is bizonyítani akarja majd, nem véletlenül beszél egész Európa szuperlatívuszokban a Sopron Basketről.

A liga és Európa legjobb csapatához látogatunk szombaton. Ez egy remek lehetőség játékosaink számára, hogy megmutassák mit tudnak a legjobbak ellen. A Szekszárd és a Pécs ellen bizonyítottuk, hogy ha tartjuk magunkat a megbeszéltekhez, akkor jó mérkőzést tudunk játszani nálunk erősebb csapatok ellen is. Bízom benne, hogy ezúttal is emelt fővel hagyhatjuk el majd a pályát – nyilatkozott a mérkőzés előtt Nenad Markovic, a Vasas Akadémia másodedzője.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot az ide kattintva lehet megtekinteni, a videóban Katrina Pardee is megosztja gondolatait a találkozó előtt.

A Sopron Basket – Vasas Akadémia találkozó szombaton 14:30-kor kezdődik a Novomatic Arénában.

Minden szurkolót és Vasas szimpatizánst szeretettel várunk, de a mérkőzést a mindigTV GO oldalán is meg lehet tekinteni.