Vasárnap folytatódik a női NBI/A bajnokság, a Vasas Akadémia ezúttal Ceglédre látogat. Az idei szezonban eddig csak top csapatokkal mérkőztünk meg, most hétvégén azonban kiélezettebb párharcra számíthatunk.

Győr idegenben, Szekszárd otthon. Két mérkőzést játszottak eddig Földi Attila lányai, mindkét alkalommal a papíron jóval erősebb csapat győzött. Ennek ellenére Győrben és Pasaréten is méltó ellenfelei voltunk a két gigásznak jelezvén, nem érdemes félvállról venni a Vasas Akadémiát. A győriek ellen egy pontgazdag, 105-97-es mérkőzést játszottunk, míg a KSC Szekszárd ellen a teljesnek korántsem mondható keretünkből az U23-as 3×3 vb miatt Tóth Orsit is nélkülöznünk kellett. Ennek ellenére a pályán abszolút nem macska-egér harc volt látható, a meccs végén 59-75-öt mutatott az eredményjelző. Jó hír, hogy Orsi a hét második felében már együtt edzett a csapattal, így valószínűleg holnapra teljes értékű tagja lehet Földi Attila együttesének.

Hétvégi ellenfelünk már három mérkőzésen van túl, egy magabiztos hazai PINKK elleni nyitányt követően a Sopron ellen idegenben szenvedtek vereséget, majd ismét hazai pályán egy kiélezett mérkőzésen kaptak ki a ZTE-től. A Zalaegerszeg elleni találkozó ráadásul néhány napja, szerdán került megrendezésre, így vasárnap akár a fáradság, akár a heti két meccses ritmus hiánya is problémát okozhat a ceglédieknek.

„Az elmúlt két meccsünkön azt gondolom stabil teljesítményt nyújtottunk, ennek ellenére természetesen még mindig van hova fejlődni. Szeretném, ha a hétvégi mérkőzésen győzelmi esélyeink lennének, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Ceglédiként mindig nagyon különleges a CEKK ellen pályára lépni, nagyon várom a mérkőzést” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

A mérkőzés előtti nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

A VBW CEKK Cegléd – Vasas Akadémia találkozó vasárnap 18:00-kor kezdődik a Gál József Sportcsarnokban.