Serdülő/B csapatunk a budapesti regionális bajnokságban tartott erőfelmérőt a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen. Rutinosabb ellenfelünk igyekezett irányítani a mérkőzést, lányaink azonban kitartóan küzdöttek a végsőkig.

„Hétvégi mérkőzésünket a Zsíros Akadémia ellen játszottuk. Tudtuk, hogy kemény ellenfél vár ránk, számítottunk a csapdára és az egész pályás védekezésre is. Sajnos hiába hívtuk fel a lányok figyelmét erre, sok eladott labdánk született az első félidőben. Amikor okosan és passzal eljutottunk a kosárig és esetleg még büntetőt is dobtunk, nem sikerült jó százalékkal értékesítenünk azokat (6/24 büntető). Védekezésben sem voltunk a toppon, nem váltottunk időben, így sok faultot ütöttünk és több buta kosarat kaptunk. Ennek ellenére tudtuk tartani a lépést idősebb ellenfelünkkel, mindig volt valaki, aki a hátán vitte a csapatot. Dicséretet érdemel a harmadik negyedben mutatott bátor játékunk, ahol megráztuk magunkat és sikerült 20 pontról felállnunk. Kiemelném Marton Szilvit, aki vezére volt a csapatnak, nem csak pontjaival, hanem passzaival és gondolkodásával is irányította a lányokat” – mondta a csapat edzője, Kapornai Dóra.

Vasas Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya 44-58 (6-13, 11-14, 16-16, 11-15)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Marton Szilvi 16, Bodnár Sára 7, Nagy Borostyán 6, Tompa Noémi 4, Pátzay Sára 4, Éber Janka 3, Mátrahegyi Flóra 2, Kafer Jázmin 1, Balás-Piri Kata 1