Hétvégén a Vasas Bolhák U11/B csapata is mezt húzott a szokásos kétmeccses fordulóra, lányaink a Kőbányai Darazsak és a Pasa Csillagai ellen léptek pályára. Nehezen vették fel a ritmust a Bolhák a hosszú kihagyást követően, a második találkozóra azonban sikerült rendezni a sorokat és bezsebelni egy győzelmet.
Hétvégén a pályán is megkezdtük a 2025-ös évet, szerettük volna ott folytatni, ahol decemberben búcsúztattuk az évet. Az első mérkőzésünket egy fiú csapat ellen játszottuk, ami valamiért a lányoknál az elején mindig egy kis gondot okoz. Az első negyedben ez, és a korai kezdés látszott a lányokon, egyedül Pelcz Taminak sikerült bevenni a fiúk gyűrűjét. A második negyedben Kovács Sári és Bogár Milla is bátorságot gyűjtött és szép ziccerekkel tudták befejezni a támadásokat. A második félidőben a pontszerzőkhöz csatlakozott még Forgács Helga, Horváth Panka és Lőkös Katerina is. A vereségnek az egyik fő oka az volt, hogy védekezésben nem találtuk az ellenszert a fiúk indításaira, rendre mögénk ívelték a labdát és könnyű kosarakat szereztek ezekkel. A következő fordulóig ebből a meccsből tanulva, az edzéseken erre fogunk hangsúlyt fektetni – mondta a csapat edzője, Simon Réka.
Kőbányai Darazsak – Vasas Bolhák 70-30 (20-6; 11+7-6+6; 18-4; 14-8)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Kovács Sára 9; Pelcz Tamara 8; Bogár Milla 5/3; Horváth Panna 2; Lőkös Katerina 2; Forgács Helga 2; Andrasek Emma 1; Guller Rozália; Somos Róza; Tárnoki Nóra
A második meccsünket egy mérkőzésnyi pihenő után játszottuk. Az első félidőben Somos Rozi, Muzsai Zara, Andrasek Emma és Pelcz Tami vette hátára a csapatot és kezdte meg a pontgyártást. A szoros védekezés miatti szerzett labdákból a könnyű ziccereket rendre pontra is tudtuk váltani, így a szünetre egy megnyugtató különbséget tudtunk kialakítani. A harmadik tíz perces etapban Koncz Mincinek és Tárnoki Nórinak is megjött a bátorsága, hogy pontjaikkal növelni tudjuk a különbséget. A hajrában Krieg Nina is előrelépett és kosaraival hozzájárult a győzelemhez. Összességében elégedett vagyok a lányokkal, mert az első mérkőzés elvesztése nem állította meg őket, és a második felvonásban a védekezés javításával és a pontos befejezésekkel behúztuk 2025 első győzelmét is – értékelt Simon Réka.
Vasas Bolhák – Pasa Csillagai 60-31 (10-2; 22+5-12+4; 12-1; 11-12)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Somos Róza 17; Pelcz Tamara 13; Andrasek Emma 6; Forgács Helga 6/3, Krieg Nina 6; Muzsai Zara 5, Tárnoki Nóra 3; Lőkös Katerina 2; Koncz Emília 2; Guller Rozália, Holdampf-Pascoal Liana