Friss Hírek
  1. Nem volt esélyünk a győri nehéztüzérség ellen
  2. Kezdődik a Play-Off, szerdán Győrben vár ránk első meccs
  3. Két ponttal győztük le a harmadik helyezettet
  4. Sűrű hétvégéje volt a serdülőknek
  5. Kiharcolták helyüket a B döntőben

Vasas Akadémia – PEAC-Pécs

Női NB1 A csoport 2019-02-02 - 18:00
Vasas Pasaréti Sportcentrum

Recap

Magabiztos PEAC győzelem Pasaréten

Egy rossz kezdést követően a PEAC előnye tudatában kézben tartotta a mérkőzést. Bár fiatal csapatunk részéről voltak fellángolások, az áttörést sajnos nem sikerült elérnünk ma este, és 62-83-as vereséget szenvedtünk.

Egy hazai szabálytalanságot követően vendég büntetőkkel kezdődött a mérkőzés. Támadásban hazai oldalon hibák akadtak a befejezésben. Beragadtunk a rajtnál, így 0-6-tal nyitott ellenfelünk. Közel a negyed felénél vezetőedzőnk, Földi Attila nyolc pontos hátránynál időt kért, ami láthatóan javított a védekezésünkön. Ha akadozva is, de beindult a hazai pontgyártás, ám a negyed végén továbbra is nyolc pont volt a két csapat között.

A második negyed elején a pécsiek egy tizenegy pontos rohammal indítottak, amit Bach Bogi tört meg egy ziccerrel. Vanloo és Imovbioh összjátéka sok borsot tört lányaink orra alá, így a negyed felénél ismét időkéréssel rendeztük a sorokat. A tizennyolc pontos hátrányon azonban nem tudtunk faragni, így a vendégek hátradőlten várhatták a térfélcserét.

Varga Alíz duplájával indult a harmadik negyed, amit Dombai Réka hárompotosa követett. Láthatóan motiváltan jöttek ki lányaink az öltözőből, jól működött a támadójátékunk, és védekezésben is feljavultunk. A lendület az eredményjelzőn is meglátszott, néhány perc leforgása alatt belátható távolságon belül kerültünk ellenfelünkhöz. Nem hagyták azonban sokáig bizakodni a pécsiek a hazai szurkolókat, és az utolsó tíz perc előtt újra beállt a félidei tizennyolc pontos különbség.

Négy pontot faragtunk le a negyedik negyed elején, előbb Vukov duplája, majd Heljic két sikeres büntetője esett a kosárba. Bár az akaraterő lányaink arcára volt írva, az állandó tíz pont fölötti különbség tudatában a pécsiek nem ijedtek meg a hazai fellángolásoktól. Két és fél perccel a vége előtt a vendégek előnye húsz pont fölé nőtt, a végső dudaszót követően pedig 62-83-at mutatott az eredményjelző.

“Förtelmesen szálltuk be ebbe a mérkőzésbe, nem tudom mi lehet ennek az oka. Onnantól kezdve pedig nagyon nehéz egy olyan ellenfél ellen játszani, amely már megtalálta a ritmust és megcsinálta az előnyét. A harmadik negyedben pár percre sikerült feljavítani a játékunkat, ha így kezdtünk volna, akkor lehet, hogy ez egy más mérkőzés lett volna” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

Vasas Akadémia – PEAC-Pécs 62-83 (13-21, 11-21, 16-16, 22-25)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Varga A. 11/3, Dombai R. 15/6, Karakasevic J. 7, Bach B. 6, Tóth O. 2, Böröndy V. 5, Vukov S. 7/3, Heljic S. 5/3, Smailbegovic N. 2, Madár K. 2, Boros B., Budácsik D.
PEAC-Pécs: Vanloo J. 5/3, Tetemondova K. 8, Imovbioh S. 20, Simon Zs. 10, Wentzel N. 10/3, Gémes-Sarok N. 13/3, Ruják N. 8/3, Brewer A. 7, Tenyér Zs. 2, Pucz E., Varga E.

Results

Csapat1234TOutcome
Vasas Akadémia1311162262Loss
NKA Universitas Pécs2121162583Win