Friss Hírek
  1. Földi Attila távozik a Vasas Akadémia kispadjáról
  2. Karantén körkép: az edzők
  3. 49/12 – avagy jövőben az erő
  4. Karantén körkép: a felnőttek
  5. Karatén körkép: a serdülők

Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia

Női NB1 A csoport 2019-01-26 - 18:00
Szekszárd

Recap

Foghíjas kerettel vágtunk bele egy nagyon nehéz mérkőzésbe, hiszen a hétvégi diákolimpia döntőn több kulcsjátékosunk is érdekelt volt. A Szekszárdra utazók azonban kihozták magukból a maximumot.

Rendkívül nehéz előjelekkel vágtunk bele ebbe a mérkőzésbe, hiszen öt játékosunk is hiányzott a keretből. Ráadásul nemcsak a meccsen, hanem a hét nagy részén is, ami megnehezítette az edzéseket, és a felkészülést.

Ennek ellenére nagyon harcosan és jó játékkal nyitottunk, fej-fej mellett haladt a két csapat. A második negyedben egy agresszívabb játékkal összezavart minket a házigazda, mi pedig nem találtuk egy ideig a megoldást a kialakult helyzetre. A negyed végén sikerült felzárkóznunk, és nyitottá tettük a meccset, ám az utolsó percben pár hiba miatt mégis kilenc pontos hátránnyal fordultunk.

A harmadik negyedben szintén sikerült feljönnünk, öt pont különbség is volt a két csapat között, ám onnantól a hazaiak akarata érvényesült. Mi lassan elfáradtunk, érezhető volt játékosaink hiánya, és már nem tudtunk tartani a lépést.

„Ebben a nehéz helyzetben az volt a cél, hogy a jelenlévő játékosok maximálisan kiadjanak magukból mindent, és harcoljanak a végsőkig. Büszke vagyok a csapatra, hogy egy ilyen erős csapat ellen helyt tudtunk állni. Úgy érzem nagyobb volt a különbség, mint amit az eredményjelző mutat” – mondta a Vasas Akadémia Vezetőedzője, Földi Attila.

KSC-Szekszárd – Vasas Akadémia 81-54 (18-17, 19-11, 22-18, 22-8)
Pontszerzők:
KSC-Szekszárd: Studer Á. 10/6, Eldebrink 10/3, Gereben 17/3, Bálint 15, Bishop 6, Mansaré 10, Dojkic 9/3, Studer Zs. 2, Vincze 2.
Vasas Akadémia: Böröndy V. 6, Bach B. 17, Varga A. 11/3, Heljic S. 4, Karakasevic J. 8, Vukov S., Smailbegovic N. 6, Hizsnyik D. 2, Madár K.,  Altmann A.

Results

Csapat1234TOutcome
Atomerőmű KSC Szekszárd1819222281Win
Vasas Akadémia171118854Loss