NBI/B-s csapatunk szerdán Sopronba utazott a bajnokság 9. fordulóján, ahol a Sportdarázs-SMAFC volt az ellenfél. A hiányzók miatt nagyon szűk kerettel tudott elutazni együttesünk, ám akik ott voltak, mindent megtettek a pályán.

Annak ellenére, hogy hiányos kerettel érkeztünk a találkozóra, abszolút helytálltunk. Kicsit több koncentrációval talán meg is tudtuk volna nyerni a mérkőzést. A rövid pad miatt nehéz volt frissen tartani a játékosokat, de a csapat motivációja és a kemény védekezés példaértékű volt. Úgy gondolom, hogy dicséret illeti a lányokat, megmutattuk, hogy kis létszámmal is tudunk harcolni. Kiemelném Vígh Eszter (25 IBM, 22/6 pont, 4 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 9 szerzett labda) és Kádár Orsolya (10 IBM, 11 pont, 7 lepattanó) játékát és természetesen gratulálok a Sopronnak – mondta a csapat edzője, Kovács Martin.

Sportdarázs-SMAFC – Vasas Akadémia II. 59-50 (9-15, 16-14, 21-7, 13-14)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Subotic M., Vágó L. 1, Villányi D. 2, Vígh E.22/6, Kádár O. 11, Szoboszlai M. 13, Felső G. 1