Bajára látogattak a hétvégén serdülő lányaink, ahol az alsóházi főtábla selejtező első fordulóját rendezték. Egy nehéz szombati nap után vasárnap beérett a munka gyümölcse, így lányaink motiváltan készülhetnek a második fordulóra.

„A DVTK csapatával ez volt idén a harmadik és egyben legrosszabb mérkőzésünk is. Nem tudtuk felvenni azt a ritmust, amit támadásban és védekezésben képviselt az ellenfél. Ezen a meccsen Puskás Lilinek és Tóth Frottinak voltak szép megmozdulásai, viszont csapat szinten nem tudtunk kellően felnőni a feladathoz” – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

DVTK Akadémia/A – Vasas Akadémia/B 89-22 (31-6, 17-8, 22-0,19-8)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Puskás Lili 6, Tóth Frotti 6, Bori Liza 4, Kárpáthegyi Léda 2, Galavits Lili 2, Polt Gréta 2, Szabó Noémi, Pácza Blanka, Gergely Petra, Ács-Sánta Kata, Szíj-Krisánszky Zoé, Dávid Zita

„A házigazda elleni meccsre próbáltuk feltüzelni a lányokat a bemelegítéstől fogva, hogy a délelőtti meccs után jó szájízzel hagyhassuk el a pályát. Az első félidőben már akadtak bizakodásra utaló jelek, majd a harmadik negyedre összeállt a védekezésünk, sok lepattanót szedtünk, amiből több támadást tudtunk indítani, így sikerült ezt a negyedet megnyerni a jó játékosokból álló Baja ellen. Ez egy olyan mérkőzés volt, ahol a második félidei teljesítményünk miatt emelt fővel jöhettünk le a pályáról, ami megadta az alaphangot a másnapi fontos meccshez. Kiemelném Puskás Lili és Galavits Lili támadójátékát, illetve Ács-Sánta Kata lepattanózását. Az egész csapatnak jár a gratuláció” – mondta Ambrus Szandra.

Bajai NKK – Vasas Akadémia/B 78-55 (23-8, 22-14, 17-20, 16-11)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Galavits Lili 9, Puskás Lili 9, Kárpáthegyi Léda 6, Pácza Blanka 6, Gergely Petra 6, Bori Liza 6, Ács-Sánta Kata 4, Polt Gréta 2, Szíj-Krisánszky Zoé 1, Kollár Kata, Muszka Zita

„A kitűzött célunkat teljesítettük azzal, hogy legyőztük a Győr csapatát. Ehhez viszont hatalmas küzdeni akarásra és csapatmunkára volt szükségünk, amit a lányok maximálisan kihoztak magukból és egymásból. A meccset mindkét csapat kicsit álmosan kezdte, de a félidőre így is apró előnyre tudtunk szert tenni. A harmadik negyedben volt egy hullámvölgyünk, amiből úgy tudtunk kijönni, hogy minden labdáért csúsztak-másztak a lányok, összeszedtük a lepattanókat és agresszívan védekeztünk. Az utóbbi időben rengeteget fejlődtek a csajok és ezt ezen a meccsen sorra kamatoztatni is tudták. Nem sikerült volna ez Ács-Sánta Kata és Kárpáthegyi Léda nélkül, akik pontban és lepattanóban is kimagasló teljesítményt nyújtottak. Galavits Lili olyan támadójátékot mutatott, amit eddig nem láthattunk tőle. Zoé és Blanki nagyon sokat segített a labda felhozatalában és védekezésben. Nem utolsó sorban pedig a kispadon a lányok együtt éltek a mérkőzéssel, buzdították a társaikat, ami nélkül nem sikerülhetett volna ez a győzelem. Gratulálok és büszke vagyok az egész csapatra, megyünk tovább a főtábla második selejtezőjére” – értékelt Ambrus Szandra.

Vasas Akadémia/B – Széchenyi KA 53-41 (8-0, 13-16, 11-17, 15-4)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Ács-Sánta Kata 13, Kárpáthegyi Léda 10, Galavits Lili 10, Gergely Petra 5, Bori Liza 5, Puskás Lili 5, Pácza Blanka 3, Szíj-Krisánszky Zoé 2, Polt Gréta, Tóth Frotti, Muszka Zita, Dávid Zita