Hétközi fordulóval zárul a Női NBI/A alapszakasza, a Vasas Akadémia felnőtt csapata a VBW CEKK Ceglédet fogadja hazai pályán. Nenad Markovic együttese nagyobb tét nélkül léphet parkettre, hiszen a 7. helyről már sem fel, sem le nem tudunk mozdulni.
Rövid pihenő után újra Pasaréten játszik felnőtt csapatunk, amely szombaton hozta a kötelezőt, és győzelmet aratott a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós ellen. Vezetőedzőnk fontos perceket adott fiatal játékosainknak, akik amellett, hogy rutint gyűjtöttek, egy kicsit levették a terhet az idősebbek válláról. Kilenc győzelmünkkel már most biztossá vált, hogy a 7. helyen zárjuk az alapszakaszt, így az utolsó fordulón felszabadultan játszhatunk egy jó meccset, és hangolódhatunk a Play-Off-ra.
A VBW CEKK Cegléd egy erős hajrával felküzdötte magát a 9. helyre, közvetlen riválisok mellett nagy meglepetésre a Sopront is legyőzték a ceglédiek hazai pályán. A szezon elején az amerikai Valladay töltötte be az irányító posztot, akitől hét fordulót követően elbúcsúztak a sárga-kékek, őt az azóta is remekül teljesítő Walker váltotta, Bickle januári érkezése pedig még nagyobb lendületet adott soron következő ellenfelünknek. Két Vasas nevelést is viszont láthatunk Pasaréten, Felső Gréta és Szoboszlai Mira az idei szezontól erősítik a CEKK csapatát.
A Vasas Akadémia – VBW CEKK Cegléd találkozó szerád 18:00-kor kezdődik a Pasaréti Sportcentrumban. A mérkőzést a hunbasket.tv élőben közvetíti.