Hétvégén legfiatalabb korosztályunk is mezt húzott, a Vasas Amazonok U11-es csapata a Kőbányai Darazsak/A és a Csata Garfield ellen léptek pályára. Két kemény ellenfél, két nehéz meccs várt lányainkra, akik hatalmasat küzdöttek. 

Izgatottan vártuk ezt a hétvégét, ugyanis a decemberi fordulóban már találkozott ez a három csapat egymással, így kívácsiak voltunk, hogy azóta mennyit fejlődtünk. Tudtuk, hogy a kőbányai fiúk jóval erősebbek, a célunk az volt, hogy csökkentsük a két csapat közötti különbséget, ami maximálisan sikerült is. Sokat fejlődött a támadójátékunk, Nina, Panka és Rozi szuperül irányítják a csapatot, meglátják a befutás helyzeteket és kivétel nélkül mindenkivel remekül össze tudnak játszani. Ha nem sikerülnek a befutásaink, betörésekből is bátran dobunk kosarakat, ebben Rozi és Janka járt az élen a mai mérkőzésen. Védekezésben is sokat léptünk előre, majdnem mindenkinek sikerült passzból labdát szereznie és egyre többször tudtunk már arra is figyelni, hogy egyszerre lássuk az emberünket és a labdát, ez abszolút pozitív. A visszafutások miatt van egy kis hiányérzetem, ugyanis rengeteg gyorsindítást kaptunk a fiúktól, ami legtöbbször akarat kérdése lenne. Összeségében pozitívan értékelem ezt a mérkőzést – mondta a csapat edzője, Szerémy Vivien.

Kőbányai Darazsak/A – Vasas Amazonok 77-43 (9-11, 24-9, 19-6, 25-17)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Somos Róza 12/3, Horváth Panka 6, Birck Meske 6, Halász Janka 5, Bogár Milla 3, Holdampf-Pascoal Lia 3, Kiss Bobó 3, Krieg Nina 3, Nagy Amanda 1, Rosta Lizi 1

A Csata ellen az volt a célunk, hogy egy szoros, végletekig kiélezett mérkőzést játszunk, ami nagy örömünkre sikerült is. A szünet után kicsit nehezen ébredtünk fel, viszont nagyon tetszett Bobó bátor támadójátéka, illetve Nina agresszív egy-egy védekezése. A második negyedünk abszolút felvette a versenyt sőt, meg is nyertük ezt az etapot Janka és Meske vezetésével, akik extra védekezésükkel, majd szuper kosaraikkal adtak lendületet a csapatnak. A félidőt követően Panka és Rozi csatlakozott a pontgyártáshoz, Nina mezőnymunkája továbbra is kiemelkedő volt, így egy szinte egál negyedet tudtunk játszani. Az utolsó játékrészre érkezve a lányok minden energiájukat kiadva magukból, egészen elképesztően játszottak. Azt gondolom, itt a kulcs a tíz darab szuper labdaszerzésünk, Janka megállíthatatlan támadójátéka (10/6 pont), Lia két fontos kosara és Meske büntetői, amik lélektanilag nagyon sokat segítettek, illetve Alíz utolsó másodpercekben szerzett három sikeres büntetője volt. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen az utolsó negyedet is mi nyertük meg, ráadásul voltak olyan etapok a végjátékban, amikor két-három pontra voltunk a Csatától. Nagybetűs csapatsiker volt ez, ami rengeteg befektetett munka eredménye, hatalmas gratuláció a csajoknak – értékelt Szerémy Vivien.

Vasas Amazonok – Csata Garfield 61-67 (6-14, 19-18, 15-17, 21-18)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Halász Janka 15/6, Somos Rozi 9, Horváth Panka 8/3, Birck Meske 6, Holdampf-Pascoal Lia 5, Kiss Bobó 5, Domokos Alíz 4, Bogár Milla 4, Krieg Nina 2, Rosta Lizi 2, Nagy Amanda 1