Kadett/A csapatunk saját korosztályában és az idősebbek között is megmérettette magát a hétvégén, lányaink a DEAC LU18 és a DVTK Akadémia/A ellen léptek pályára. Két ellentétes meccset, két merőben más kezdést láthattunk. Az álmoskás rajt vereséghez vezetett a DEAC ellen, a DVTK-t azonban az első másodperctől sikerült megszorongatnunk, aminek az eredménye egy tíz pontos győzelem lett.

Rossz ritmusban és felfogásban kezdtük a mérkőzést, és ez sajnos nagyon sokáig jellemzett minket. Az utolsó negyedben mutattuk meg az igazi arcunkat, de ez már kevés volt ahhoz, hogy megfordítsuk a mérkőzést – mondta a csapat edzője, Gáll Dominik.

DEAC LU18 – Vasas Akadémia/B 75 -61 (19-17, 20-15, 19-10, 17-19)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Barabás A. 3, Éber J. 12/6, Tompa N. 7, Kendelényi L. 6, Jakó-Szalai Z. 6, Rokaly R. 12/3, Tapodi S. 2, Bálás-Piri K. 5/3, Banack-Bók N. 6, Szabó-Iván L. 2, Bácsalmási D.

Végre úgy kezdtünk egy meccset, ahogy azt szeretném. Jó volt a sebesség, a küzdés és az energia. Azokat a hibákat sikerült orvosolni, amik az utóbbi mérkőzéseken jellemzett minket, kivéve az eladott labdákat. Viszont a másik két mutatóban a javulás elegendő volt a győzelemhez. Gratulálok a lányoknak, nagyon szépen küzdöttek, és megérdemelten zsebeltük be a győzelmet – értékelt Gáll Dominik.

Vasas Akadémia/A – DVTK Akadémia/A 62 -52 (18-16, 14-8, 16-11, 14-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Käfer J. 19, Pozsgai P. 3, Éber J. 16/9, Horváth R. 4, Nedu N. 2, Angyal V. 11, Banack-Bók N. 5, Mayr J., Tapodi S., Rokaly R. 2, Jakó-Szalai Z.