Ahogy azt megszokhattunk, a Vasas Bolhák U12/B csapatára ezúttal is két mérkőzés várt. Lányaink vasárnap a Kőbányai Darazsak/B és az MTK Butapest ellen léptek pályára, mindkét mérkőzésen a szép egyéni és csapatteljesítménynek köszönhetően Vasas győzelem született.

Újra a legnagyobb problémát az okozta a lányainknak, hogy fiúk ellen kellett játszanunk. Az első negyedben Rózsa Nati, Herman Sári és Bogár Berta kapott nehéz védőfeladatot, amit nagyon szépen oldottak meg. Támadásainkat a stressz és az izgulás uralta, alig tudtunk akció gólt dobni, de a jó védekezés miatt 8 pontos vezetéssel zártuk a negyedet. A második játékrészben a védekezést nem sikerült úgy megoldanunk. mint ahogy szerettük volna, és támadásban is nagy volt az izgalom. Csak Szarvas Mira és Böcskei Linda találatai voltak pontosak. A második félidőben ellenfelünk más felállásban érkezezett, ami a harmadik negyedünkben okozott egy kis káoszt, de Tomcsányi Anna agilis védekezésével és pontos középtávoli kosaraival, valamint Szűcs Lili ziccerével és Csépai Vera szép akcióval meg tudtuk tartani a vezetésünket. A negyedik negyedben Keresztény Olgi és Böcskei Linda, valamint Németh Julcsi kapták a nehéz védőfeladatot, amit rendkívül jól oldottak meg, Támadásban pedig Törő Zorka lépett elő vezérré a negyedben szerzett 9 pontjával. Gratulálok a lányoknak, mivel igazi csapatmunkával, végig megtartva a vezetést, ismét tudtunk nyerni egy fiú csapat ellen – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Kőbányai Darazsak/B – Vasas Bolhák 42-47 (4-12, 10-8, 6-4,11-12,11-11)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Törő Zorka 11, Szűcs Lili 7, Szarvas Mira 7, Herman Sára 6, Csépai Veronika 4, Tomcsányi Anna 4, Rózsa Natália 3, Böcskei Linda 3, Bogár Berta 1, Németh Julianna 1. Keresztény Olga, Demény-Kapusy Lola

Nehezen tudtuk összeszedni magunkat a második mérkőzésünkre, mivel az ellenfél csak kilenc játékossal érkezett, és ez elvitte a lányoknál a fókuszt. A második negyedre ébredtünk fel, ahonnan már edzőmérkőzésként játszottunk tovább. Itt Demény-Kapusy Lola akcióit dicsérhettük és Németh Julcsi kosarait. A harmadik negyedet Bogár Berta parádés védekezése jellemezte, valamint Szarvas Mira jó védekezését és akció góljait lehet kiemelni. A negyedik negyedben pedig Böcskei Linda labdaszerzéseinek és pontos találatainak örülhettünk. Gratulálok a lányoknak, hogy a kezdeti szétszórtságukon tudtak változtatni. A második negyedtől éltek a lehetőséggel, hogy mérkőzést játszanak, versenykörülmények között gyakoroljanak, és egy újabb mérkőzést nyerjenek – értékelt Diósadi Deák Éva.

Vasas Bolhák – MTK Budapest 34-19 (4-7, 12-4, 4-3, 6-2, 8-3)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Böcskei Linda 7, Szarvas Mira 5. Demény-Kapusy Lola 4, Németh Julianna 4, Szűcs Lili 3, Törő Zorka 2, Herman Sára 2, Rózsa Natália 2, Kórós Panna 2, Takács Hanna 2, Tompa Fruzsina 1, Bogár Berta, Izing Flóra