A Vasas Bolhák U12-es csapata szombaton a budapesti gyerek bajnokság első fordulóján lépett pályára. Lányaink az MTK Budapest és a Kölökös Lányok ellen mérkőztek meg és bizonyították, hogy van bennük küzdeni akarás.

Első mérkőzésünkön három negyeden keresztül szépen védekeztünk és ügyes támadásokat is vezettünk, különösen a páratlan negyedekben. Minden játékosunk dicséretet érdemel, mert nagyon harcosan játszott, főleg az első félidőben. Szeretném kiemelni Juhász Jankát, aki végig jól védekezett és szép kosarakat dobott, Bogár Bertát, aki parádésan, 3 labdaszerzéssel és 3 ziccerrel kezdte a mérkőzést, valamint ügyes betöréseiért Martinovits Violát, Törő Zorkát, a negyedik negyedben Szarvas Szintát, valamint bátor védekezéséért Lévai Jankát. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez. Remélem, a következő mérkőzésen a második félidőben is jobban tudunk majd koncentrálni, és a negyedik negyedben is, az utolsó percig tudunk majd küzdeni – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

MTK Budapest – Vasas Bolhák 35-48 (4-16, 7-7, 3-3, 5-12,16-10)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Juhász Janka 10, Kapolyi Lilla 7, Bogár Berta 6, Martinovits Viola 6, Szarvas Szinta 5, Törő Zorka 5, Lévai Janka 3, Szűcs Lili 2, Rózsa Natália 2, Takács Hanna 2, Szarvas Mira, Herman Sára

Második mérkőzésünkön erősebb ellenféllel kerültünk szembe, mégis sokkal jobban tudtunk koncentrálni és küzdeni. Voltak szép akcióink és betöréseink. Már néha szépen meg is tudtuk passzolni egymást. Nem mindig tudtuk kosárral befejezni az akciókat, mert ellenfelünk nagyrészt magasabb és erősebb volt nálunk, de a helyzeteinket szépen kialakítottuk. Szeretném kiemelni Kapolyi Lillát, aki támadásban ügyesen és okosan dolgozott, Herman Sárit, aki agilisan védekezett és szép bal ziccereket is dobott, Takács Hannát, aki nagyon összeszedetten játszott támadásban és védekezésben is, valamint Lévai Jankát, aki ismét nehéz védőfeladatot kapott, amit jól oldott meg, emellett mezőnymunkája is nagyon aktív volt. Gratulálok a lányoknak a mutatott játékhoz. Sokat tanultunk a forduló két mérkőzése alatt – értékelt Diósadi Deák Éva

Vasas Bolhák – Kölökös Lányok 40-55 (7-14, 8-13, 6-2, 11-15, 8-11)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Herman Sára 11, Kapolyi Lilla 8, Takács Hanna 5, Bogár Berta 4, Törő Zorka 4, Martinovits Viola 3, Lévai Janka 3, Szarvas Mira 1, Rózsa Natália 1, Szűcs Lili, Csépai Veronika, Tomcsányi Anna