Hétvégén két fiúcsapat ellen léptek pályára az U11-es Vasas Amazonok, a soron következő fordulón a MAFC Farkasrét és a Zuglói Sasok Herman volt az ellenfél. Már az első találkozón is nagyot küzdöttek lányaink, és egy elképesztő hajrával majdnem sikerült meglepni a MAFC-os fiúkat, a Sasok ellen pedig mi voltunk azok, akik szárnyaltak.
Az első mérkőzésünket lendületesen kezdtük, viszont ez ugyanúgy elmondható volt ellenfelünkről is, így fej-fej mellett haladt a két csapat. Ebben az etapban Minci és Rozi bátor betöréseinek, illetve Meske ügyes labdaszerzéseinek örülhettünk. A következőkben Milla ponterős támadásai, illetve szuper csapatvédekezésünk jellemezte a játékunkat, azonban a srácok lendületét továbbra is nehéz volt megállítani. A félidő után kicsit elhúzott a MAFC, viszont voltak itt is szép pillanataink Rozi betörései révén. A záró negyedre érkezve a lányok felszívták magukat, és egészen elképesztő iramot diktáltak. Nina agresszív védekezésével több labdát szerzett, Milla megállíthatatlan volt támadásban, Minci ügyesen irányította a csapatot, szuper volt a védekezésünk is, ugyanis mindössze egy mezőnykosarat engedtünk a srácoknak. Lepattanózásunk is feljavult, úgyhogy le a kalappal a lányok előtt. Összeségében egy hasznos mérkőzést tudtunk játszani, büszke vagyok a csapatra, különösen a negyedik negyedben játszó játékosokra, akik az utolsó másodpercekig küzdöttek és nem adták fel – mondta a csapat edzője, Szerémy Vivien.
Vasas Amazonok – MAFC Farkasrét 52-62 (11-17, 11-16, 6-6, 13-19, 11-4)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Bogár Milla 16, Koncz Minci 9, Somos Rozi 7, Horváth Panka 4, Birck Meske 4, Holdampf-Pascoal Lia 4/3, Krieg Nina 2, Bojtár Anna 2, Jancsó Lotti 1, Kiss Bobó 1, Nagy Amanda 1, Guller Rozi 1
Azt kértem a csapattól a Sasok elleni mérkőzés előtt, hogy szívják fel magukat, mutassák meg a fiúknak, hogy egy szoros vereség után is képesek felállni és a legjobbjukat mutatni. Az első félidő mindkét negyedében sikerült tíz pont alatt tartani ellenfelünket, ami abszolút pozitívum. Támadásban bátran játszottunk, a sok szép betörésünk mellett pedig ügyesen passzoltuk meg egymást befutásokból is. Félidőben szuperül büntetőztünk, a 11/9-es mutató magáért beszél. A mérkőzés második felében voltak nehezebb időszakaink, ugyanis a srácok mindent megtettek, hogy felzárkózzanak, azonban túlnyomórészt mi irányítottunk. A harmadik etapban Panka lépett előre támadásban, nyolc pontjával vezére volt négyesének. Az utolsó negyed játékáért ismét dicséret jár, Nina hat labdaszerzése, illetve Milla tizenhárom pontja extra volt. A páratlan negyedekben Rozi és Panka, a párosokban Milla, Minci és Nina teljesítményét szeretném kiemelni. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, szuper volt a csapategység, bebizonyították, hogy nagyot tudnak küzdeni egymásért – értékelt Szerémy Vivien.
Zuglói Sasok Herman – Vasas Amazonok 48-66 (7-7, 9-16, 5-9, 12-12, 15-22)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok:Bogár Milla 22/3, Koncz Minci 10/3, Horváth Panka 9, Krieg Nina 8, Somos Rozi 5, Rosta Lizi 5, Birck Meske 3, Holdampf-Pascoal Lia 2, Nagy Amanda 1, Kiss Bobó 1, Jancsó Lotti