cart
01 máj
Utoljára telhet meg a Pasaréti lelátó az idei szezonban.

Szombaton rendezik a Női NBI/A bajnokság 7. helyért folyó párharcának második mérkőzését, a Vasas Akadémia a TARR KSC Szekszárd együttesét fogadja. Idegenben nem tudtuk meglepni a szekszárdiakat, az összecsapásnak azonban még nincs vége. Biztosak lehetünk benne, hogy Nenad Markovic tanítványai mindent megtesznek majd, hogy győzelemmel búcsúzzanak a hazai közönségtől, ami egyben egy harmadik mérkőzést is…

29 ápr
Szekszárdi győzelemmel kezdődött a végső párharc

Magabiztos, 78-56-os győzelmet aratott hazai pályán a TARR KCS Szekszárd a Vasas Akadémia ellen a Női NBI/A rájátszásának utolsó párharcában. Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, ami miatt végig futnunk kellett sz eredmény után. Nincs sok időnk búslakodni, szombaton ugyanis hazai pályán folytatódik a két együttes viadala, még meccsben vagyunk a 7. helyért. Kiss Anginak köszönhetően…

28 ápr
Izgalmas párharccal zárjuk a szezont

Szerdán megkezdjük a Női NBI/A rájátszásának utolsó körét, a 7. helyért a Vasas Akadémia némi meglepetésre a TARR KSC Szekszárddal fog csatát vívni. A Play-Off-ban fővárosi csapatok ellen eddig nem volt szerencséje az alapszakaszt 4. helyen záró együttesnek, amely előbb a TFSE, majd a BEAC elleni párharcot is elveszítette. Az első felvonást szerdán 18:00-kor játsszuk…

28 ápr
Győzelemmel zárták az alapszakaszt

A Vasas Amazonok U12-es csapata tét nélkül vághatott neki az alapszakasz utolsó fordulójához, lányaink a Kőbányai Darázslányok / és a BSC Leány/A együtteseivel mérkőztek meg. Nem sikerült kellően felpörögni az első összecsapásra, a BSC ellen azonban rendeztük sorainkat, így győzelemmel ünnepelhettük az alapszakasz végét. Elérkeztünk az alapszakasz utolsó fordulójához. Nyomás már nem volt rajtunk, hiszen…

27 ápr
Javult a játékunk a visszavágóra

U16/B csapatunk az MTK Budapest együttesét fogadta hazai pályán a bajnoki rájátszásban. Sikerült javulnunk a márciusi odavágóhoz képest, ám még mindig voltak rövidzárlatok, amit idősebb ellenfelünk ki tudott használni. A mérkőzés és a mérkőzéshez való hozzáállásunk is sokkal jobb volt, mint az odavágón. Jobban akartunk támadni és védekezni is, ezáltal rengeteg csodás dolgot hajtottunk végre….

27 ápr
Dupla hosszabbítással zárták a szezont a Bolhák

Izgalmas hétévégt zárt a Vasas Bolhák U12-es csapata, a megszokott módon két mérkőzés várt lányainkra. A Kölökös Lányok ellen sajnos nem voltunk túl eredményesek támadásban, maradt azonban bennünk hit és energia, a Kaszás Kis Boszik ellen pedig mindkettőre nagy szükség volt. Kétszeri hosszabbításba torkollott az összecsapás, így egy maratoni mérkőzéssel ért véget a szezon. Az…