cart
01 dec
Ezúttal nem jártak sikerrel a Bolhák

Két mérkőzést is játszottak hétvégén az U12-es Vasas Bolhák a Camugo Sportcsarnokban, lányaink a Csata Villám és a BSC Leány/A ellen léptek pályára. Mindkét találkozón lassan tudtuk felvenni a ritmust, a kialakult hátrányt pedig nem tudtuk ledolgozni. Az első félidőnk sajnos ráment a mérkőzésre való ráhangolódásra, a nagyszünet után viszont két nagyon jó és hasznos…

01 dec
Nem tudtuk megtörni a zónát

Kadett/B csapatunk a Radobasket együttesét fogadta hazai pályán pénteken, a bajnokság 8. fordulóján. Nem volt könnyű feladata lányainknak, hiszen ellenfelünk zóna védekezéssel igyekezett megfékezni csapatunkat.  Mindent elmond a mérkőzésről, hogy negyven percet kellett zóna ellen játszanunk. Kissé lassan, darabosan kezdtünk, nem volt elég agresszív a védekezésünk. Ahogy gyorsítani tudtunk a játék tempóján, több helyzetet alakítottunk…

29 nov
Vereséggel zárult a hullámvasút

Ahogyan az várható volt, nagy harcot hozott a Vasas Akadémia – Csata TKK találkozó a Női NBI/A bajnokság 9. fordulóján. A vendégek kezdték jobban a találkozót, és bár sikerült visszajönnünk a meccsbe, a nagyszünet után kapott gyors tíz pont megpecsételte a sorunk. Nincs sok idő szomorkodni, szerdán ugyanis a BKG otthonába folytatjuk bajnoki szereplésünket. Magas…

28 nov
Fővárosi párharccal folytatjuk a bajnokságot

Közeledünk a Női NBI/A bajnokság feléhez, felnőtt csapatunkra három mérkőzés is vár a következő egy hétben. A mini sorozat a Pasaréti Sportcentrumban kezdődik szombaton, a 9. forduló alkalmával ugyanis lányaink az NBI/A-ba visszatérő Csata TKK-t látják vendégül.  Lassan közeledik az év vége, Nenad Markovic tanítványai azonban még nem a karácsonyi menün gondolkoznak. Összesen öt bajnoki…

26 nov
Izgalmas fordulón vannak túl a Bolhák

A Vasas Bolhák U11-es csapata két mérkőzésen lépett pályára a hétvégén. Fordulatos mérkőzésen sikerült legyőznünk a Malév Kobrák együttesét, a Városgazda Utánpótlás Akadémia ellen azonban már sajnos kezdtünk fáradni, így a végére elhúzott ellenfelünk. Elsőként a Malév Kobrák csapatával mérkőztünk meg, a feldobás után nagyon jól kezdtek a lányok, 12-0-ra vezettünk, mikor a Kobrák edzője…

25 nov
Nem adták könnyen a győzelmet

Kadett/B csapatunk hétvégén a DVTK Akadémia/B-hez látogatott, ahol izgalmas mérkőzést játszottunk. A papírforma szerint jobban kezdett ellenfelünk, a folytatásban azonban felvettük a kesztyűt, és a vezetést is át tudtuk venni. Félidőt követően sajnos volt egy nagyobb hullámvölgyünk, amit a hazaiak ki tudtak használni, és meg is fordították az eredményt. Kezdetben meglepett minket az ellenfél letámadása,…