A kenguru bajnokság harmadik fordulóját rendezték a hétvégén, melyen a Vasas Amazonok ismét két mérkőzésen tehették próbára tudásukat. Lányaink mindkét találkozót győzelemmel zárták, így megérdemelten készülhetnek a karácsonyra.
„Nagy lelkesedéssel készültünk az utolsó kenguru fordulóra, tudtuk, hogy a cél a két győzelem megszerzése. Ehhez méltóan kezdtünk bele a mérkőzésbe annak ellenére, hogy az elején sok üres dobást kihagytunk. A kőkemény védekezésnek és az ügyes támadásoknak köszönhetően vezetésre tettünk szert, azonban a félidőben az előnyünk a kihagyott büntetők miatt eltűnt. Összesen 30 büntetőt dobhattunk, ebből 20-at sikerült csak értékesítenünk. A második félidőben egy pontgazdag harmadik negyedet játszottunk, de minden a negyedik negyeden múlt. Itt szeretném Kövesdi Lujzi védekezését kiemelni, ami döntő volt a meccs szempontjából. Az egész csapat szívvel-lélekkel küzdött, az utolsó pillanatig koncentrált, így tudtuk megnyerni ezt a számunkra nagyon fontos mérkőzést” – mondta a csapat edzője, Kapornai Dóra.
Vasas Amazonok – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 76-65 (15-8,18-20,18-21,25-16)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Éber Janka 21, Toman Zsófi 16, Deák Zsófi 12, Kövesdi Lujzi 10, Jusztin Áfra 6, Mayr Jana 5, Örsi Anna 4, Balás-Piri Kata 2
„A második negyedet fáradtan kezdtük meg, alig volt tíz percünk a két mérkőzés között. Sajnos mivel nem voltunk teljes csapattal, cserére nem volt sok lehetőségünk. A második negyedben érződött a különbség, elkezdtük a saját játékunkat játszani, okos védekezésekből könnyű kosarakat dobtunk. A második félidőben az újonnan tanult játékelemeket kértük a lányoktól, szerettünk volna, ha minél többet gyakorolunk. A második mérkőzésen Éber Janka gólerős játéka és Deák Zsófi védekezése külön dicséretet érdemelt. Összességében nagyon büszkék voltunk a lányokra, hiszen hiányos kerettel indultunk el erre a fordulóra is, viszont olyan teljesítményeket mutattak, amit eddig még nem láttunk tőlük. Bebizonyították, hogy képesek fáradtan, leterhelten is gyönyörűen játszani, napról napra fejlődni, valamint egymást szeretve és segítve győzelmeket szerezni” – értékelt a csapat edzője, Mecséri Alexandra.
Békási Kaszások – Vasas Amazonok 44-68 (14-14,10-23,8-20,12-11)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Éber Janka 18, Kövesdi Lujzi 13, Jusztin Áfra 9, Toman Zsófi 9, Lakos Jázmin 5, Balás-Piri Kata 5, Deák Zsófi 4, Örsi Anna 3, Tóth Fanni 1, Mayr Jana 1