Kadett/B csapatunk hétvégén a Gödi SE/A- fogadta hazai pályán a rájátszás 6. fordulóján. Védekezésben nem voltunk kellően agresszívak, befejezéseink pedig sokszor pontatlanok voltak, így ellenfelünk örülhetett a győzelemnek.

Nehéz mérkőzés volt, mivel az ellenfelünk védekezésnél nagyon behúzódott, így nehezen tudtunk közel férkőzni a gyűrűhöz, támadásban viszont nagyon agresszívan és nagy sebességgel támadták a gyűrűt. Ezt időnként sikerült jól levédeni, időnként pedig nem. Több olyan kosarat is kaptunk, ahol ha kicsit is határozottabban vagy masszívabban állunk oda védekezni, akkor ki tudjuk védeni. A mérkőzés folyamán sikerült sok helyzetet kidolgozni, de sajnos a dobószázalékunk nem volt túl rózsás, így leginkább ez volt a két csapat közti különbség. Nehéz úgy meccset nyerni, hogy az ellenfelünk kétszer olyan pontosan dob, mint mi. Pozitívum, hogy most is sikerült 26 labdát szereznünk, a büntető százalékunk 69%, illetve viszont láttam olykor a tanultakból valamit – mondta a csapat edzője, Ruska Norbert.

Vasas Akadémia/B – Gödi SE/A 42-72 (11-20, 13-15, 7-20, 11-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Tóth Csenge 6, Kapolyi Lilla 6, Szarvas Boglárka 5, Kiss-Bartos Júlia 4, Juhász Janka 4, Gergely Lujza 4, Szarvas Mira 3/3, Szarvas Szinta 3, Hujber Anna 3, Sárga Emese 2, Gaál Száva 2, Jeszenszki Dorka