Meglepetés eredmény született a serdülő bajnokság soron következő fordulóján, a Vasas Akadémia/A ugyanis vereséget szenvedett az eddig nyeretlen Darazsak Sportakadémia otthonában. Nem találták lányaink a ritmust az első félidőben, és bár a harmadik negyedben igyekeztünk javítani a játékunkon, nem volt meg az a bizonyos áttörés.
Az első félidő úgy volt rossz, ahogy. Szinte senkinek sem volt kedve kosárlabdázni, a védekezésünk nem létezett, támadásban rossz döntéseket hoztunk és passzívak voltunk. Egyedül ami sikerült, az időnként a gyorsindítás. A második félidőre jobban koncentráltunk, sikerült négy pontra felzárkózni, időnként a csapdával is sikerült plusz labdákat szerezni, de sajnos nem tartott sokáig a lelkesedés. Az utolsó negyedben is hasonló volt a kép, volt etap amikor jól játszottunk, de volt, amikor figyelmetlenek és fegyelmezetlenek voltunk. Ezzel a játékkal megérdemelten kaptunk ki. Remélem hogy mindenki tanul ebből, és többet nem fordul elő. Nem lehet 40 perc helyett csak 10 percet kosarazni semmilyen szinten sem. Két embert tudok kiemelni, akik végig hajtottak, ők pedig Dorka és Juli. Időszakosan Panni, Emese, Lujzi, Viola és Bogi is hajtott, ám ez kevés volt tegnap. Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez – értékelt a csapat edzője, Ruska Norbert.
Darazsak Sportakadémia – Vasas Akadémia/A 65-57 (24-13, 14-11, 15-16, 12-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Jeszenszki Dorka 10/3, Gergely Lujza 10, Hujber Anna 9/3, Szarvas Boglárka 7, Martinovits Viola 6, Sárga Emese 5, Szarvas Szinta 5, Németh Julianna 2, Juhász Janka 2, Kapolyi Lilla 1, Kiss-Bartos Júlia, Szarvas Mira