Nyolc fővel utazott Sopronba U18/A csapatunk szombaton, a junior bajnokság 10. fordulóján. A nehézségek ellenére nagyot küzdöttek lányaink, és egy magabiztos második félidővel megszerezték a győzelmet.

A várakozások ellenére nehéz meccset játszottunk a Darazsak Sportakadémia/B csapatával. Dekoncentráltan kezdtünk támadásban és védekezésben, 10% dobószázalékunknak köszönhetően pedig nem volt sok esélyünk diktálni a tempót. A hazai együttes ezt kihasználva 17-5-ös előnnyel zárta az első negyedet. Támadójátékunk feljavult a folytatásban, de védelmünk még mindig döcögött. Rotációnk nem volt a legjobb, de a lányok próbálták tartani a jó ritmust, aminek köszönhetően a második negyedet egálra hoztuk. Félidőben sikerült átbeszélni a taktikát és a hozzáálláson is tudtunk javítani. Agresszív védekezéssel és jó helyzetkihasználással öt perc alatt sikerült visszajönnünk a meccsbe. Nagyot küzdöttünk és az utolsó negyedre kiegyenlítettünk. Mindent beleadtak a lányok, kezdett úrrá lenni a fáradtság is, de nem adtuk fel. Védekezésben és támadásban is sikerült remekül zárni egy nehéz és fárasztó mérkőzést. Nem ez volt az első meccsünk, amelyen nyolc fővel játszottunk, de helyén volt a csapat szíve, amihez csak gratulálni tudok. Remélem, hogy 2024-ben mindenki egészséges lesz, valamint a sérülések nem nehezítik majd a munkánkat. Külön szeretném kiemelni Czirkos Pankát (45 IBM, 33/9 pont, 10 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 4 assziszt, 2 blokk), László Rékát (16 IBM, 5 pont, 8 lepattanó, 3 assziszt) és Szoboszlai Mirát (7 IBM, 11/6 pont, 4 lepattanó, 4 assziszt) – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Darazsak Sportakadémia/B – Vasas Akadémia/A 53-60 (17-5, 16-16, 8-20, 12-19)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Vígh E., Subotic M. 2, Szoboszlai M. 11/6, Szoboszlai L., Schannen Z. 2, Révész-Veres P., Vágó L 3, Kendelényi L. 4, Czirkos P. 33/9, László R. 5