Kadett/A csapatunk két találkozót is játszott pénteken a junior bajnokság helyosztóján. Az U18-as korosztály 21. helye volt a tét az eggyel fiatalabb gárdánknak, akik a Török Flóris Törekvés SE-t és a Bajai NKK-t is le tudták győzni. Hosszú és fárasztó nap volt, rendkívül nehéz volt kiosztani úgy a játékosok között a perceket, hogy mindenkiben maradjon…
Kadett
Kadett/B csapatunk a DKKA/A ellen lépett pályára, ahol a tét a B döntő volt. Fiatal csapatunk remekül teljesített, melynek köszönhetően ott vannak a legjobb 16-ban. Úgy gondolom, hogy nem könnyű belemenni egy ilyen visszavágóba mindössze öt pont előnnyel. Örülök neki, hogy a fehérvári győzelem ellenére a lányok nem bízták el magukat és ma is alázatosan…
Kadett/B csapatunk a Dávid Kornél KA/A otthonába látogatott szombaton, ahol egy rendkívül izgalmas és kiélezett mérkőzést játszottak a felek. Lányaink az utolsó másodpercig koncentráltan játszottak, aminek meg is lett az eredménye. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy egy ilyen küzdős meccsen az utolsó percig helyén volt a szívük és az eszük. Megküzdöttek azért, hogy előnyből…
Kadett/B csapatunk a PVSK NKA/A együttesét fogadta hazai pályán. Lányaink magabiztosan tudtak nyerni annak ellenére, hogy a csapat nincs teljesen összeszokva. Nincs könnyű dolgunk, mert nagyon kevés olyan edzés van, ahol minden kadett/B játékos részt vesz, így nem tudunk olyan sokat gyakorolni együtt. Ennek ellenére hétről-hétre és meccsről-meccsre lépünk előre, egyre szebben játszanak a lányok,…
Kadett/A csapatunk a BEAC-Újbuda KA/A-t fogadta hazai pályán vasárnap. Lányainkban égett a bizonyítási vágy, hiszen idegenben három ponttal kaptunk ki fővárosi riválisunktól. Ismét egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, ezúttal egy olyan csapat ellen, akitől már egyszer vereséget szenvedtünk. Sokat készültünk és szerettünk volna javítani, abszolút megérdemeltük a győzelmet. Egyetlen mérkőzésünk maradt a rájátszásból, ha sikerül…
Kadett/A csapatunk a Zsíros Akadémia Kőbánya otthonába látogatott vasárnap, ahol a rájátszás 2. fordulóját pótolták. Izgalmas mérkőzésen sikerült megszerezni a győzelmet, amivel szorosan felzárkóztunk a tabellán fölöttünk tanyázó csapatokhoz. Nagyon fontos mérkőzés volt számunkra, mert szeretnénk tartani a lépést a tabella felső feléből érkező csapatokkal, és a rájátszás végéhez közeledvén próbálni minél feljebb kerülni. Jól…
U16/A csapatunk a múltheti hazai győzelmet követően Pécsre látogatott a rájátszás 5. fordulójára. Keményebb védekezést mutatott ellenfelünk, a hiányzók ellenére azonban szoros meccset tudtunk játszani. Kemény hetünk volt, hiszen a sűrű menetrendet követően sok játékosunk kidőlt betegség miatt. Összességében talán ez volt a szezon legnehezebb időszaka, ezt pedig nem tudtuk megfelelően lereagálni. A múltkori győzelem…
U16/B csapatunk Pécsre látogatott a hétvégén, ahol az NKA Pécs ellen mérkőzhettünk meg. Ellenfelünk jobb rajtja után felvettük a ritmust és a második félidőtől mi diktáltuk az iramot. Az első félidőben kicsit puhán védekeztünk, sok támadólepattanót engedtünk az ellenfélnek, aminek következtében kisebb hátrányba kerültünk. A rövid rotáció nem könnyítette meg a helyzetünket, mivel három játékosra…
Kadett/A csapatunk az NKA Pécset fogadta hazai pályán vasárnap a bajnoki rájátszásban. Pontgazdag mérkőzésen sikerült legyőznünk a pécsieket, amivel fontos pontokat szereztünk. Úgy gondolom, az idei évben ez volt a legjobb meccsünk. A remek csapatjáték mellett koncentrációban és energiában is végig magas szinten játszottunk. Remélem, hogy ezzel a harcias szellemiséggel fogjuk folytatni a bajnokságot. Remek…
Kadett/B csapatunk ismét izgalmas mérkőzést játszott hazai pályán. Ezúttal az NKA Pécs U15/B látogatott Pasarétre, akik ellen az utolsó negyedben tudtunk nyerni. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, dekoncentrált játékkal és fegyelmezetlen védekezéssel, aminek meg is lett az eredménye. Rengeteg könnyű kosarat engedtünk ellenfelünknek, támadásban pedig görcsösen játszottunk, csapatjáték helyett mindenki egyedül szerette volna megnyerni a…