Egy vereséggel és egy nagyszerű győzelemmel indította a szezont a Vasas Amazonok U11-es csapata. A lányok az első mérkőzésen – ami sokaknak valóban életük első tétmeccse volt – még megilletődötten kosárlabdáztak a Kőbányai Darázslányok ellen, a Budai Bikák szembeni összecsapásra azonban levetkőzték az izgalmat, és agresszív védekezésüknek köszönhetően magabiztos sikert arattak. 

Nagyon izgatottan vártuk az első fordulót és úgy gondolom, hogy ez az első mérkőzésen izgulásként jelent meg. Az első negyedben kicsit megijedtünk a Kőbánya védekezésétől, hiszen a besegítés még új nekünk, így kisebb hátrányba kerültünk. A második negyedben támadásban Kiss Zorkát szeretném kiemelni, hiszen sebességét kihasználva rendre dobálta a gyors kosarakat. Védekezésben pedig Anna Lizát szeretném megemlíteni, amíg a lába bírta, agresszívan védte az ellenfél góldobóját. A második félidőben kicsit mélyzuhanásba kerültünk, nem tudtunk kosarat dobni, illetve védekezésben sem tudtuk megállítani a labdást – mondta a csapat edzője, Simon Réka.

Vasas Amazonok – Kőbányai Darázslányok 44-75 (6-14, 25-25, 4-18,9-18)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Kiss Zorka 16/3, Tóth Anna Liza 7, Markovic Nina 7, James Heavenly 4, Várhomoki Anna Léda 3, El Khoffash Mira 3, Kakas Anabella 2, Blahó Kata 1, Máté Szonja 1, Jonkl Hanga, Illyés Lizi, Tóth Nati

A második mérkőzésen már látszott a lányokon, hogy a kezdeti izgulást sikerült levetkőzni. Védekezésben agresszívak voltunk, amikből sok labdát is tudtunk szerezni, és passzokkal pontra is tudtuk váltani ezeket. Ezen a mérkőzésen mindenki beletette azt, amit az elmúlt hetekben tanultunk, ki pontokkal, ki szerzett labdákkal járult hozzá a szezon első győzelméhez. Szeretném kiemelni Heavenlyt, aki bár első éves kenguru, nagyon bátran játszott. Összességében úgy gondolom, nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk főleg úgy, hogy volt, akinek ez volt élete első kenguru fordulója vagy hivatalos mérkőzése. Az edzéseken igyekszünk majd javítani a hibáinkat a következő fordulóra, ami novemberben lesz – értékelt Simon Réka.

Budai Bikák U11 – Vasas Amazonok 54 – 74 (13-14, 17-27, 16-16, 8-17)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Kiss Zorka 16/3, James Heavenly 11, Markovic Nina 11, El Khoffash Mira 10, Kakas Anabella 8, Illyés Lizi 6, Tóth Nati 5, Tóth Anna Liza 4, Jonkl Hanga 1, Máté Szonja 1, Várhomoki Anna Léda 1, Fekete Bogi