Izgalmas párharccal zárult a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” Döntője a Vasas Akadémia számára, lányaink a BEAC Újbuda KA/A ellen mérkőztek meg az 5. helyért. Szoros első három negyedet követően a hajrát ellenfelünk bírta jobban, így ők örülhettek a győzelemnek, mi pedig ezzel a 6. helyen zártunk.
Vasas támadással, de BEAC triplával kezdődött a találkozó, amire Horváth Réka válaszolt, majd a kihagyott büntetője után saját támadó lepattanót értékesítve megszerezze a vezetést csapatának. Az első naphoz hasonlóan ismét nagyon alacsonyan volt a falthatár, rendre büntetőkkel értek véget a támadások mindkét oldalon, Varga Sára triplájával tudtunk kicsit ellépni, de egyből érkezett a válasz a fekete mezesek részéről, Samson-Érckövi pedig révén pedig egy újabb triplával egyenlíteniük is sikerült. Horváth Réka állt a csapat élére, ellenfelünk viszont szinte nem tudott hibázni kintről, a negyedik sikeres hármasukat után Gáll Dominik időt is kért. Az időkérést követően azonban újra kinti dobás zörgette meg a hálónkat, Varga Sára is a vonalon túlról válaszolt, bőven felnőtt szinten dobtak a csapatok távolról. Egészen nyolc percig kellett várni az első sikeres BEAC kosárra, ami kettő pontot ért, Käfer Jázmin közelije pedig döntetlen állással küldte el a csapatokat az első szünetre (17-17).
BEAC büntetőkkel folytatták a csapatok, a letámadásukat viszont Varga Sára szép passzával sikerült kijátszani, Pozsgai Petra fejezte be az akciót. Mindkét csapat próbált rohanni, ezzel is elvéve az egészpályás letámadás lehetőségét a másiktól, ebből pedig sok hiba született. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Samson-Érckövi újabb triplája, majd két gyors kosár után újra időt kellett kérnünk. Éber Janka büntetői zárták le a rossz sorozatot, de ahogy esélyünk lett volna megszerezni a vezetést, azonnal érkezett egy BEAC tripla, így hátrányban érte lányainkat a nagyszünet (36-42). Egészen elképesztő 15/7-es triplamutatóval állt ekkor az újbudai csapat, emellett a 17 eladott labdánk tűnt még soknak, ezekre kellett felhívnia az edzőknek a csapat figyelmét a folytatás előtt, hogy meglegyen a hőn áhított 5. helyezés.
Jó védekezéssel és egy sikeres Éber Janka büntetővel kezdtünk, Dede révén viszont hamar megérkezett az első BEAC tripla a második félidőben, Hölzl-Szabó büntetője pedig már tíz pontosra növelte a differenciát. Horváth Réka egy szép bejátszás után szerezte meg tizedik pontját, Éber Janka szintén közelről talált be, büntetőjével pedig két labdán belülre kerültünk. Kevés pontot hozott ez az időszak, Rokaly Reni robogott végig a pályán, mielőtt a BEAC védekezést váltva zónázni kezdett volna, egy Käfer Jázmin tempó után pedig a Vasas is követte a példájukat. Angyal Viki állhatott a büntetővonalra, és bár hibázott, de a lepattanó megszerzése utáni közelijével sikerült utolérni ellenfelünket, három negyedet követően semmi nem dőlt el (53-53). Horváth Réka kosarával indult az utolsó negyed, büntetőkből érkezett a válasz. Käfer Jázmin és Éber Janka állt a csapat élére, sikerült négy pontos előnyt kiharcolni, de a BEAC két hárompontossal gyorsan fordítani tudott. Samson-Érckövi távolija és egy eladott labda utáni gyorsindítás tíz pontos különbséget alakított ki. Gáll Dominik magához rendelte a lányokat, hogy megindítsanak egy utolsó rohamot, de semmi nem akart sikerülni, míg a túloldalon minden beesett, így végül egy 21-3-as rohanással nyert a BEAC, mi pedig a hatodik helyen zártuk a kadett döntőt.
Vasas Akadémia/A – BEAC Újbuda KA/A 67-81 (17-17, 19-25, 17-11, 14-28)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Käfer 16/6, Horváth 15, Éber 13, Varga 8/6, Angyal 6, Mayr 4/3, Rokaly 2, Pozsgai 2, Banack-Bók 1