Fantasztikus negyedik negyedével megfordította a mérkőzést Gáll Dominik csapata, így holnap az alsó ág megnyeréséért léphet pályára.

A tegnapi elvesztett mérkőzések nyomot hagytak az együtteseken, eladott labdákkal indult a találkozó. Horváth Réka büntetői majd ziccere indították a sort, majd Mayr Jana is betalált. Remek védekezéseket hozott az első pár perc, a letámadással rendre megzavartuk a szekszárdiak labdafelhozatalait, ezekből pedig lehetett indulni, Käfer Jázmin szép betörése után pedig 10-0 állt az eredményjelzőn. Majd négy perc telt el az első tolnai találatig, ekkor Bartos volt eredményes. Éber Janka értékesített egy büntetőt, innentől kezdve viszont megváltozott a meccs képe, megérkezett a Szekszárd is a mérkőzésbe, és bár Jakó-Szalai Zita még megpróbálta elállítani a vérzést, vészesen csökkenni kezdett a korán kialakított előny, Bartos sikeres hármasával pedig ki is egyenlített a TARR KSC. A nagy vezetés ellenére Éber Janka utolsó másodperces ziccere csak a döntetlenhez volt elég tíz perc játék után (17-17). Kék-fehér mezes ellenfelünk hármasával indult a második negyed, Éber Janka szép betörésből válaszolt, ő állt ekkor a csapat élére. Az első negyedhez képest pontszegény időszak következett, több hiba is becsúszott mindkét oldalon, néha pedig remek védekezéseket láthatott a kilátogató közönség, ennek megfelelően a játékrész feléhez érve 6-5-ös Vasas előnyt rögzíthettünk. Az időkérések sem változtattak ezen a tempón, a negyed vége viszont egy kicsit jobban jött ki a „vendég” csapatnak, így annak ellenére is hátrányba kerültünk, hogy Angyal Viki még betalált a dudaszó pillanatában (28-30).

Az első félidőben is ficánkoló Pomsár hármasa nyitotta a második félidőt, de a letámadás ismét jól működött. Käfer Jázmin kétszer is gyorsindítás után talált be, majd egy újabb szerzett labdával Varga Sára robogott végig, át is vettük a vezetést. Éber Janka triplája zsinórban 9 Vasas pontot jelentett, hogy aztán lemásoljuk az első negyedet, ugyanis a szekszárdiak a második félidőben is egy kicsit az öltözőben maradtak, ezt követően viszont hamar visszavették a vezetést. Mi kerültünk hullámvölgybe, öt perc telt el szerzett pont nélkül, ekkor Angyal Viki tolta meg a csapat szekerét egy sikeres távolival. A harmadik negyed zárása sem sikerült jól, Mayr Jana palánkos hármasára Szabó válaszolt, nehéz utolsó negyedre számíthattunk (43-50). Untermüller szerencsés triplájával nyitotta a záró játékrészt, ami nem jött jól, ugyanis először a mérkőzésen kétszámjegyűvé nőtt a hátrányunk. Nedu Natasa találta meg a rést egy betörés végén, Pomsár azonban ismét hárompontost szerzett. Käfer Jázmin büntetőivel kezdtük meg a felzárkózást, Varga Sára tripláját pedig szekszárdi időkérés követte. Horváth Réka egy büntetőt értékesített, a túloldalon ismét Pomsár volt eredményes. Éber Janka újabb hárompontosa után közelről is betalált, ezzel pedig egészen páratlan sorozatot indított meg, sorra érkeztek a Vasas kosarak, míg védekezésben egy-egy kivételtől eltekintve remekül zártak le minden lehetőséget a lányok. Három perccel a mérkőzés vége előtt Horváth Réka támadólepattanó után visszatett közelijével átvettük a vezetést és vissza se néztek a lányok, Nedu Natasa után ismét Réka volt eredményes büntetőkből. Pozsonyi még utoljára felhozta az övéit egészen 2 pontra, de Mayr Jana triplája, Angyal Viki közelije és büntetői végleg lezárták a mérkőzést. Egészen elképesztő, az utolsó öt percet ugyanis 20-4 arányban sikerült megnyerni, ezzel pedig a Vasas Akadémia játszhat holnap az ötödik helyért.

Hullámvölgyekkel teli mérkőzésen vagyunk túl, de remélem ez a győzelem lendületet ad a lányoknak ahhoz, hogy a holnapi nap során kevesebb hibával szerezzük meg az 5. helyet. Sok sikert kívánunk ellenfelünknek, a lányoknak pedig gratulálok a nyertes meccshez – mondta a csapat edzője, Gáll Dominik.

Vasas Akadémia/A – TARR KSC Szekszárd 71-62 (17-17, 11-13, 15-20, 28-12)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Éber 15/6, Horváth 11, Käfer 10, Varga 9/3, Angyal 9/3, Mayr 8/6, Nedu 4, Banack-Bók 3, Jakó-Szalai 2