U16/B csapatunk az MTK Budapest együttesét fogadta hazai pályán a bajnoki rájátszásban. Sikerült javulnunk a márciusi odavágóhoz képest, ám még mindig voltak rövidzárlatok, amit idősebb ellenfelünk ki tudott használni.

A mérkőzés és a mérkőzéshez való hozzáállásunk is sokkal jobb volt, mint az odavágón. Jobban akartunk támadni és védekezni is, ezáltal rengeteg csodás dolgot hajtottunk végre. Azonban egy hat emberes rotációval játszó csapat győzött le minket. Több pontja is volt a mérkőzésnek, ahol akár a magunk oldalára is fordíthattuk volna azt, de ahhoz még nagyobb lendület és agresszívabb védekezés kellett volna. Ez a mérkőzés nagy részében hiányzott a játékunkból. Amikor viszont megvolt, akkor le tudtuk indítani ellenfelünket, vittünk labdákat passzsávból, tudtunk szorosan és jól védekezni, valamint zárkóztunk pontokban is. Képes erre a csapat, szeretnénk, hogy ezekből legyen egyre több és több – mondta a csapat edzője, Ruska Norbert.

Vasas Akadémia/B – MTK Budapest 42-61 (6-11, 12-15, 10-19, 14-16)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Szabó-Iván Liliána 8, Gergely Lujza 7, Hujber Anna 5/3, Tapodi Sári 4, Szarvas Boglárka 4, Sárga Emese 4, Juhász Janka 4, Kapolyi Lilla 4, Gaál Száva 2, Balás-Piri Kata, Kálovics Rozália