Hatalmas eredményt ért el felnőtt női válogatottunk a nemrég lezárult világbajnoki-selejtezőn, lányaink ugyanis 28 év után újra ott lesznek a legjobbak között. Kemény csatákat láthattunk, a sikerhez pedig négy Vasas Akadémia nevelés is hozzájárult. Oldalunk Aho Ninával készített interjút a hazatérést követően 

Három győzelemmel és két vereséggel zárta a március 11-17. között rendezett isztambuli vb-selejtezőt a magyar felnőtt női válogatott. Az utazó keretben négy Vasas Akadémia nevelés is meghívást kapott, mindannyian fontos szerepet töltöttek be Völgyi Péter együttesében, hiszen mind a négyen pályára léptek az összes mérkőzésen. Aho Nina 22.2 percet, 5.8 pontot, 1.8 lepattanót, 4.4 asszisztot és 1 szerzett labdát, Dombai Réka 18.5 percet, 7.2 pontot, 2 lepattanót, 1.4 asszisztot, Varga Alíz 14.5 percet, 3.4 pontot, 2.8 lepattanót, Dúl Panka pedig 9.9 percet, 1.8 pontot és 1 labdaszerzést átlagolt. Az eseményekről és élményekről a Vasas Akadémia egykori növendékét, Aho Ninát kérdeztük.

Először is gratulálok a teljesítményhez, sokat kellett várni, hogy szurkolhassunk Magyarországnak vb-n. 28 év után Ti lesztek azok, akik részt vesznek majd a világbajnokságon. Sikerült már felfogni, mekkora dolgot hajtottatok végre?

Azt gondolom sikerült, de nyilván úgy igazán ennek a súlyát akkor fogjuk érezni, mikor a készünk a világbajnokságon. Ettől függetlenül azért mi is érezzük azt, hogy talán egy nagyon különleges dolog, főleg úgy, hogy anno Iványi Dáma ott volt abba a csapatban, amely kijutott és szerepelt a vb-n, most pedig stábtagként élhette ezt újra át. Ez mindenképpen egy nagyon különleges dolog.

A japánok ellen kezdtetek, és rögtön egy rendkívül nehéz feladat várt rátok. Nagyon más kosárlabda stílus, ráadásul mondhatjuk, hogy győzelmi kényszer, hiszen a végső célkitűzéshez elengedhetetlen volt a két pont megszerzése. Hogyan emlékszel vissza erre a meccsre?

A Japán elleni meccs valóban nagyon fontos volt. Sokat is készültünk rá, talán ők voltak a legspeciálisabbak ilyen szempontból. Ugye már az olimpiai selejtezőn is találkozhattunk velük, mi a Diósgyőrrel pedig Dél-Koreába felkészülési mérkőzéseken, ott is hasonló stílusú csapatok ellen játszottunk. A felkészülésünk során fiúk ellen is játszottunk, az nagyon-nagyon sokat segített a sebesség szempontjában. Tudtuk tehát, mire számíthatunk, hogy lesznek majd olyan számunkra már-már őrülten távoli dobások, amiknél csak nézni fogunk. Ennek ellenére tudtuk azt is, hogy ez egy nyerhető meccs, és egy-egy ilyen kritikus pillanatban fókuszáltnak kell maradnunk, és folytatni a megbeszélteket. Ez volt a meccs kulcsa szerintem, kézben tartottuk a találkozót és mi határoztuk meg, hogyan alakul a mérkőzés.

Két olyan meccsel folytatódott a küzdelem, ahol nem mi voltunk az esélyesek, és nem is sikerült borítanunk a papírformát. Ennek ellenére kívülről azt lehetett látni, hogy fókuszban tudtatok maradni, és nem törtetek össze. Te is így látod vagy voltak azért nehéz pillanatok?

Azt éreztem, hogy nem roskadtunk magunkba, tudtuk nagyon jól, hogy jön a következő meccs és nem lehet. Talán ilyen szempontból pozitív is az, hogy egymás után vannak a meccsek ilyen gyorsan, hiszen nincs idő arra, hogy bárki is szomorkodjon. Nyilván nem jó érzés veszíteni, de próbáltunk arra fókuszálni, hogy mit kell gyorsan kijavítani, illetve arra, hogy kipihenjük magunkat, amennyire lehet.

Argentína ellen ismét egy kötelező győzelmet hoztatok, idő közben Japán Kanadát legyőzve egy kicsit megkavarta a matekot, így az utolsó csoportmeccs döntött mindenről. Hogyan készültetek a végső összecsapásra és hogy értékeled a törökök elleni mérkőzést?

Az utolsó játéknap számomra ironikus volt, ami nagyon hasonlított az olimpiai selejtezőre. Mindenki feszült volt, hiszen nem gyakran játszik az ember ekkora téttel bíró, sorsfordító mérkőzést. Keletkezett egy alap stressz, ez a teher pedig nyomta azért a vállunkat rendesen. Ehhez hozzájött még a fáradtság, ugye a lábakban volt már négy meccs, nem túl sok pihenővel. Az olimpiai selejtezőn tapasztaltak viszont segítettek átlendülni, hiszen visszaköszönt, hogy tapasztaltunk már hasonló nyomást. Ez nem azt jelenti, hogy könnyebb dolgunk volt, de tudtuk, hogy mi vár ránk, és talán könnyebb volt reagálni egy-egy mélypontnál. Nyilván ment a matekozás is, de Dorka fogalmazott jól, amikor azt mondta, meg kell nyerni ezt a meccset, nem szabad hagyni, hogy másokon múljon a továbbjutás. Óriási küzdelem volt pályán, és rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült hazai közönség előtt legyőzni a törököket.

Hét nap alatt öt meccset játszottatok, ami a tét tudatában még keményebb kihívás testileg és szellemileg is. Nagyon durva volt? Hány nap kellett a regenerációra?

Nagyon kemény volt, de szerintem mindenki mentálisan próbálta felkészíteni magát arra, hogy ez nagyon kemény is lesz. Őszintén szólva nem segít egy ilyen tornaközben, hogyha valaki elkezd azon sírdogálni, hogy nagyon fáradt, meg úristen nem megy tovább, hanem igenis tartjuk magunkat, és az utolsó meccs után érzékeljük, hogy ez mennyire volt durva. Az, hogy hány nap kellene az jó kérdés, mert ugye szezonba jövünk vissza, úgyhogy nincs sok időnk regenerálódni. De hát mindenki próbál nyilván annyi időt magára fordítani, amennyit csak lehet.

Beszéljünk egy kicsit a csapatról. Fiatal kerettel és csapaton belül sok baráttal/ismerős arccal találkozhattatok. Úgy tűnt, a pályán és azon kívül is jó hangulat és összetartás jellemez Titeket. Te is így látod? Milyen most a válogatott játékos szemmel?

Ez egy nagyon fiatal keret, ahol mindenki mindenkit ismer. Sokan gyerekkorunk óta ismerjük egymást vagy rivalizálunk egymással a pályán. Jó volt a hangulat nagyon, pályán is, és a pályán kívül is. Véleményem szerint ez egy nagyon jó csapatösszetétel. Mindenki tudta, hogy hol a helye, mindenki tudta, hogy mit várnak tőle, és mindenki jól csinálta ezeket a dolgokat. Úgyhogy játékos szemmel is nagyon pozitívan éltem meg.

Fotó: FIBA