A Tippmix Női NBI/A bajnokság 2. fordulóján a Vasas Akadémia a DVTK HUNTHERM otthonába látogatott. Nenad Markovic együttese továbbra is klasszikus center nélkül volt kénytelen pályára lépni, ám a diósgyőrieknél is akadtak hiányzók. 78-46-os eredménnyel zárult a találkozó, jó néhány játékelemben fejlődtünk szombathoz képest.

Egy betegséghullám miatt nyolc főre szűkült a DVTK kerete a Vasas elleni meccsre, ennek ellenére a hazaiak kezdték jobban az összecsapást. Egy-egy kihagyott helyzetet követően Toman nyitotta meg az eredményt egy hárompontossal, majd Lelik is betalált büntetőkből. Bár az első percekben nem pontokban nem mutatkozott meg, mégis egész jól fel tudtuk venni a mérkőzés ritmusát, védekezésben több szép megmozdulásunk is volt. Kendelényi blokkolta a rutinos Grigalauskytét, majd bő négy percet követően Angyal Barbi értékesített egy triplát. A miskolciak fiatalja, Poczkodi válaszolt a túloldalon, majd elsőszámú irányítónk második személyi hibáját is beütötte, módosítva ezzel az alapkoncepciót. Mayr Lara érkezett Barbi helyére, a hazaiak pedig kézbe vették az irányítást. Egy szép diósgyőri akció zavarta meg lányainkat a palánk alatt, Poczkodi volt a befelyező ember, Nenad Markovic pedig elérkezettnek látta, hogy rendezze a sorokat. Jáhni Zsófi asszisztjából Szerencsés Tami hárompontosával tértünk vissza a pályára, rangidős játékosunk védekezésben is komolyan kivette részét a munkából. Csakúgy mint Sopronban, Miskolcon is az komolyan beleszólt a mérkőzés alakulásába ellenfelünk fiatalja, Poczkodi egy dudaszós hármassal jelentkezett. Angyal Barbi szép egyéni megmozdulásból zárkóztatta csapatunkat, majd Mayr Lara szerzett támadólepattanót és harcolt ki büntetőket érő faultot. Poczkodi még egy triplát süllyesztett el, Jáhni Zsófi tudott kozmetikázni az eredményen, 22-11-el zárult az első negyed.

Toman büntetőivel folytatódott a találkozó, majd Kendelényi Lucát faultolták ziccer közben, fiatal centerünk azonban nem dobhatott büntetőket. Nenad Markovic vitatta a játékvbezetők döntését, megkérte, hogy nézzék vissza az esetet, amire sajnálatos módon nem került sor. Bedobással folytatódott a mérkőzés, Angyal Barbi duplájával rendeztük a sorokat, majd Szerencsés Tami triplájával 23-16-ra zárkóztunk. Felcsillant a remény, de a DVTK rögtön reagált. Aho hárompontosa után Ginzo faulttal együtt értékesítette a ziccert, ezzel pedig újra kétszámjegyűre nőtt a különbség. Vezetőedzőnk ismét időt kért, hiszen egy szempillantás alatt nagyot fordult a játék menete. Kendelényi Luca ziccere szédült ki a gyűrűből, pedig a nehezét megcsinálta fiatal játékosunk. Sem közelről, sem távolról nem találtunk be, pedig meg voltak a helyzeteink. A túloldalon a hazaiaknak elég volt egy perc, hogy 26 pontra növeljék előnyüket, és magabiztosan mehessenek pihenni a félidőre.

Jáhni Zsófi hárompontosára Lelik válaszolt a következő támadásból, majd szép Vasas akciót láthattunk, ainek Kendelényi Luca volt a befejezője. Védekezésben sikerült előre lépnünk, Madár Eszti szerzett labdát a félpálya környékén, a gyorsindítást azonban már meg tudta akadályozni ellenfelünk. Angyal-Madár összjátékot tapsolhattak meg a vendég szurkolók, határozottan nagyobb iramban játszottunk a szünet után. Angyal Barbi egy hárompontost is értékesíteni tudott, erre természetesen Lelik révén azonnal jött a válasz. Jáhni Zsófi duplája a dudaszóval egyidőben esett gyűrűbe, ezzel 52-32-re módosult az eredmény. Tíz perc játék alatt annyi pontot dobtunk, mint az első félidőben, határozottan jobban játszottunk.

Ginzo kettó plusz egy akciójával kezdődött meg az utolsó játékrész, azonban Gyöngyösi Janka tripláját és Angyal Barbi dupláját követően mégis a DVTK volt az, amelyik időt kért. Bár a különbség még mindig nagy volt, mecsillant némi remény, hogy izgalmassá tehetjük a találkozót. Madár Eszti labdaszerzéséből Gyöngyösi Janka újra eredményes tudott lenni távolról. Smuda középtávolijára Angyal Barbi válaszolt egy egyéni akcióval, irányítónk komoly szerepet vállalt a mai napon. Ahoval izgalmas párharcot vívtak a pályán hol az egyik, hol a másik kényszerítette hibára ellenfelét. Nenad Markovic időkérését követően Angyal Barbi kapott egy blokkot Tomantól, a bedobást azonban vissza szerzete irányítónk és egy sportszerűtlen faultot harcolt ki Poczkodin. Négy Angyal pontot ért az akció, de hátrányunk még mindig húsz pont fölötti volt. Toman hárompontosával léptünk be a hajrába, az utolsó percekben a győztes kiléte már nem volt kérdés, ennek ellenére meg volt a tartás csapatunkban. 78-46-os eredménnyel zárult a találkozó, nem tudtunk tehát meglepetést okozni, de határozottan jobb játékot mutattunk a szombatinál. Néhány nap múlva hazai pályán is bemutatkozik a Vasas Akadémia, szombaton 18:00-kor ugyanis a TFSE-MTK látogat Pasarétre.

Két teljesen eltérő félidőt játszottunk: az elsőben gyengén szerepeltünk, nem valósítottuk meg az elképzeléseinket, a másodikban viszont jobban ment a játék, ezért tudtunk közelebb kerülni az ellenfélhez. Tavaly, amikor legutoljára itt jártunk beszéltem a sűrű menetrendről, és hogy a Play-Off-ban három naponta ütemezett mérkőzés mennyire rosszat tesz a játékosok egészségének, és megemlítettem, hogy az illetékeseknek tennie kellene valamit ennek érdekében. A mostani helyzet szintén nagyon nehéz számunkra, hiszan – csakúgy, mint a Miskolcnak – nekünk is nélkülöznünk kellett egy eltiltott játékost. Bárki is hozta ezt a döntést, határozottan úgy gondolom, hogy nem ez a jó irány, és nem tett jót a kosárlabdának vagy a jövőre nézve. Véleményem szerint egy ilyen különösebb indoklás nélkül hozott döntés  teljesen másként tud elsülni, és a játékosoknak megváltozik a gondolkodása. Ezek a gyerekek és játékosok, főleg ez a három játékos, aki az eltiltást kapta a magyar kosárlabdázás jövőjét jelentik, nyugodtan javítsanak ki, ha tévedek. Mindhárman oszlopos tagjai voltak az utánpótlás válogatottaknak minden korosztályban, ketten pedig a felnőtt válogatottban is bemutatkoztak már. Úgy gondolom, elmondhatom azt, hogy ez nem tesz jót a kosárlabdának általánosságban. És most nemcsak magunkról beszélek, mert el lett tiltva egy játékosunk. Ha kell, öt hiányzóval is kiállunk és pályára lépünk, de ez így nem jó – nyilatkozott a mérkőzés végén Nenad Markovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

DVTK-HUNTHERM – Vasas Akadémia 78 – 46 (22-11, 20-5, 15-16, 21-14)

Fotó: Osztie Tibor