Hétközi forulóval folytatódik a Tippmix Női NBI/A bajnokság, a címvédőtől vereséget szenvedő Vasas Akadémia szerdán a másik Euroligás nagyágyúhoz, a DVTK HUNTHERM-hez látogat.

Nem indul könnyen a 2025/26-os bajnokság felnőtt csapatunk számára, hiszen a szombati Sopron Basket elleni mérkőzés követően újabb gigász, a DVTK vár a lányokra. Nehéz egy találkozó után bármilyen következtetést levonni, az azonban biztos, hogy Kiss Angi és Molnár -Budácsik Dorka nagyon hiányoztak a bajnoki nyitányon. Nincs sok időnk rendezni a sorokat, ráadásul sajnos továbbra is centereink nélkül kell helyt állnia Nenad Markovic együttesének, ami nagyban megnehezíti a feladatunkat. Szerdai házigazdánk az Euroliga szereplés kivívását követően a CEKK otthonában kezdte meg a bajnoki menetelést, a diósgyőriek magabiztos, 51-83-as győzelmet arattak.

Az első fordulóban elszenvedett vereség után más dolgokra kezdtünk koncentrálni, hiszen ahogy a mérkőzés után mondtam, egy új csapattal nehéz rögtön célokat elérni. Időre van szükségünk, a második fordulóra hasonló elvárásaink vannak, de előre kell lépnünk az első találkozóhoz képest. Ha megtesszük, még csak egy kicsit is, elégedett leszek. Ismét egy Euroligás csapattal mérkőzünk meg, amelynek remek kerete van és jól is játszanak, ezért a legjobbunkat szeretnénk nyújtani – nyilatkozott a mérkőzés előtt Nenad Markovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

A mérkőzés előtti nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

A DVTK HUNTHERM – Vasas Akadémia találkozót szerdán 18:00-kor kezdődik a DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpályán, melyet a hunbasket.tv élőben közvetít.

Fotó: Tóth Zsombor