U14/A csapatunk az UNI Győr NKA TSE/A és a TARR KSC Szekszárd/A kezdte meg a serdülő alapszakaszt a Pasaréti Sportcentrumban. Remek hozzáállással és kiváló energiákkal játszottak lányaink, aminek két magabiztos győzelem lett az eredménye.

Nagyon motiváltan és vérszomjasan játszottunk az egész mérkőzésen. A rengeteg indításunk mellé sok helyzetet is kialakítottunk, bár ezeket pontatlanul fejeztük be. Öröm volt nézni ahogy játszott a csapat, teljesen együtt éltek, egymásért játszottak. Sikerült 39 labdát szereznünk, ami extra, emellett 20 gólpasszt adott a csapat, ami szintén kiváló. Sajnos a lepattanózásban gyengébbek voltunk ezen a mérkőzésen, valamint sokallom a 38 eladott labdát, de szerencsére ezek most belefértek. Hatalmas dicséret jár az egész csapatnak, de külön kiemelném Dorka 7 gólpasszát, Lujzi kiváló betöréseit, Léna 11 szerzett labdáját, Lilla védekezését, valamint Julcsi és Viola mesés debütálását – mondta a csapat edzője, Ruska Norbert.

Vasas Akadémia/A – UNI Győr NKA TSE/A 75-49 (19-12, 26-13, 14-8, 16-16)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Sárga Emese 11, Gergely Lujza 10, Martinovits Viola 10, Kapolyi Lilla 8, Kiss-Bartos Júlia 8, Szarvas Szinta 6, Hujber Anna 6, Németh Julianna 6, Horváth Mira 4, Dávid Léna 4, Jeszenszki Dorka 2, Juhász Janka

Elképesztően erősen és pontosan kezdtük el a második meccset, amit a második negyedben még fokozni is tudtunk. Ennek köszönhetően kialakítottuk a félidőre egy magabiztos előnyt, melyet a mérkőzés előtt célként tűztünk ki. A második félidőre kissé szétestünk, aminek a következménye képpen el is veszítettük a második félidőt. Szerencsére a 20 pontos előnyt azért tudtuk tartani, de a végsőkig kell koncentrálni, mert egy erősebb csapatnál akár bajba is lehetünk majd. Mindenkit ki tudok emelni valami miatt, de akik kimagaslottak valamiben, az Léna, aki a 21 IBM-mel a mérkőzés legjobbja volt, Panni, aki a pontos dobásai mellett a lepattanózásban is fontos szerepet vállalt, Szini, aki valósággal szárnyalt az első negyedben, Mira aki fő szerepet vállalt védekezésben, mellé pedig szerzett 9 pontot is. A teljes napot tekintve óriási gratuláció jár a csajoknak, nagyon sokat dolgoztak, hogy két győzelemmel kezdjük a szezont, büszke vagyok rájuk – értékelt Ruska Norbert.

TARR KSC Szekszárd/A – Vasas Akadémia/A 58-77 (18-23, 7-28, 15-14, 18-12)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A:Dávid Léna 14/3, Szarvas Szinta 10/3, Horváth Mira 9, Hujber Anna 8, Kiss-Bartos Júlia 7, Sárga Emese 7, Jeszenszki Dorka 7/3, Kapolyi Lilla 6, Gergely Lujza 5, Juhász Janka 2, Bogár Berta 2, Szarvas Míra