Három fordulót követően sem talált még legyőzőre a Vasas Akadémia a Tippmix Női NBI/A bajnokság idei kiírásában. Nenad Markovic tanítványai az E.ON ELTE BEAC otthonában is sikerrel jártak, küzdelmes mérkőzésen Dom Davis és Molnár-Budácsik Dorottya vezérletével 71-76-os győzelem született.

Ozola találatával kezdődött a találkozó, amire szinte rögtön válaszolni tudtunk Madár Eszti jóvoltából. Az első másodpercektől feszült volt a hangulat, mindkét együttes nagy energiákat mozgósított. Molnár-Budácsik Dorka egy hárompontossal iratkozott fel a pontszerzők listájára, ám Ozola is triplát értékesített a túloldalon. Minimális előnyhöz jutottunk a rajtot követően, Madár Eszti két sikeres büntetőjét követően Jovana Boricic és Molnár-Budácsik Dorka játszottak össze, amiből egy szép ziccer született. A hazaiak nem hagytak minket ellógni, szinte minden pontunkra érkezett válasz a túloldalról. Domonique Davis komoly őrizetet kapott Moore-tól, azonban az ellenfél légiósa sokszor agresszívabb volt a kelleténél, harmadik személyi hibáját is beütötte az első negyed felénél. Komoly veszteségnek tűnt ez a BEAC részéről, ám Ozola hárompontosának köszönhetően a hazaiak át tudták venni a vezetést. Molnár-Budácsik Dorka ziccerével javítottunk, csapatkapitányunk rendkívül hasznosnak bizonyult a palánk alatt. Dom Davis büntetőivel visszavettük a vezetést, majd három perccel a negyed vége előtt Nenad Markovic Szerencsés Tami kivételével mindenkinek adott egy kis pihenőt. Jáhni Zsófi remek védekezését követően támadásban is jeleskedett, majd a hazaiak rövidzárlatát Kádár Orsi és Borka Boricic is ki tudta használni. 21-29-es eredménnyel zártuk az első tíz percet, jó energiával játszottunk, hét játékosunk is eredményes tudott lenni.

Elhomályosodott támadójátékunk a második negyed elejére, aminek köszönhetően megfelezte a különbséget a BEAC, Molnár-Budácsik Dorka törte meg a közel három perce tartó Vasas gólcsendet. Ennek ellenére nem ízlett lányainknak a hazaiak védekezése, akik Moore vezérletével és két gyors kosarával pedig egyenlíteni is tudott ellenfelünk. Nyílt sisakos küzdelem alakult ki a pályán, mindkét oldalon a védekezés rovására. Dom Davis triplájára Ozola tudott válaszolni, majd Gelei Karola és Molnár-Budácsik Dorka szép összjátékát követően Drahos is betalált a hárompontos vonalon túlról. 41-40-re módosult az eredmény, Nenad Markovic elérkezettnek látta az időt, hogy átbeszélje csapatával a taktikát. Dom Davis újabb hármasa után Molnár-Budácsik Dorka harcolt ki faultot és értékesített két büntetőt, Moore irányításával azonban erre is volt válasza ellenfelünknek, így 47-47-es eredménnyel zárult az első félidő. A pontszerzők listáját a két amerikai irányító, Dom Davis (18) és Moore (17) vezette, őket csapatkapitányunk követte 15 ponttal.

Jones a bedobást követően szinte azonnal beüti negyedik személyi hibáját, amivel a hazaiak értékes embert kényszerültek a kispadra küldeni. Szerencsés Tami remekül olvasta Molnár-Budácsik Dorka mozgását és futott be üres területre, centerünk pedig kiváló assziszttal jutalmazta a szemfüles betörést. Dom Davis ismét triplával jelentkezett, a játékvezetők azonban két pontosra módosították a találatot. Korai időkéréssel igyekezett gatyába rázni tanítványait Mészárosné Kovács Andrea, agresszióból pedig nem volt hiány a folytatásban. Moore védekezésével lettek elnézőbbek a játékvezetők, előbb egy brusztolós labdaszerzés és ziccer, majd Borka Boricic támadófault született védőhiba helyett. Kezdett más sportággá változni a mérkőzés, Molnár-Budácsik Dorkát Rakita rántotta le a földre, majd Madár Esztire dobás közben vetődött rá a felbátorodó Moore. Borka Boricic szerzett labdát és indította Madár Esztit, három pontos előnnyel sikerült átvészelnünk átvészelnünk ezt a nehéz periódust. Hazai időkérést követően Ozola duplájára Boros Berta válaszolt egy középtávolival, a BEAC pedig újra zónával tudott némi zavart kelteni. 59-59-re módosult az eredmény, vezetőedzőnk pedig visszaküldte a pályára Molnár-Budácsik Dorkát, aki azonnal uralma alá vette a palánk alatti területet. Csapatkapitányunk dupláját követően Dom Davis szerzett egy nagyon fontos hárompontost, amivel négy pontra elhúztunk.

Jáhni Zsófi passzából tudott eredményes lenni amerikai irányítónk, aki nem sokkal később beütötte negyedik személyi hibáját. Borka Boricic érkezett a helyére és rögtön egy fontos támadólepattanóval és egy ziccerrel szállt be. Hullámvölgybe került ellenfelünk, támadásban és védekezésben is megakadt a gépezet, Jáhni Zsófi parádés támadását követően pedig jött az utolsó hazai időkérés. Tíz pontra nőtt az előnyünk egy 1-11-es rohamnak köszönhetően, muszáj volt valamin változtatnia Mészárosné Kovács Andreának, hogy fordítani tudjanak. Molnár-Budácsik Dorkára fújnak a játékvezetők két személyi hibát egymás után, amivel csapatkapitányunk nem értett egyet, nem volt azonban következménye az apró vitának. Egy-egy sikeres büntetőt követően befagyott az eredményjelző, csak rohanást láthattunk, eredményes kosarat nem. Nenad Markovic időkérését követően Ozola értékesített két büntetőt, majd követett el személyi hibát Molnár-Budácsik Dorkán, ötödik személyi hibájának köszönhetően pedig elbúcsúztunk a BEAC egyik légiósától. Jáhni Zsófi dupláját tapsolta meg a kilátogató Vasas tábor, a puskapor azonban mindkét oldalon vészesen fogyott. Drahos találatát követően kapott erőre a BEAC, bő egy perccel a vége előtt hét pontra csökkent a különbség, vezetőedzőnk pedig kénytelen volt időt kérni. Fáradtság és idegesség lett úrrá lányainkon, Drahos és Jones találataival pedig három pontra jöttek fel a hazaiak. Borka Boricic vetett véget az izgalmaknak két sikeres büntetővel, a Vasas Akadémia zsinórban harmadik mérkőzését is megnyerte a bajnokságban, ami azt is jelenti, hogy Nenad Markovic együttese továbbra is veretlen a bajnokságban.

Eddigi három ellenfelünk közül egyértelműen a BEAC volt a legkeményebb. Épp ezért számítottunk kemény, nehéz mérkőzésre, sok fizikai kontakttal. Tudtuk, hogy szoros meccs lesz, nagy taktikai harc, védekezés váltásokkal, de nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a lányok reagáltak. Okosak, higgadtak voltunk a végjátékban, így hazavisszük a győzelmet ma este – nyilatkozott a mérkőzés végén Nenad Markovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

E.ON ELTE BEAC – Vasas Akadémia 71-79 (21-29, 26-18, 13-17, 11-12)

Fotó: Girgász Péter