Vasárnap rendezték a gyermek bajnokság 1. fordulóját, a Vasas Amazonok a Kőbányai Darázslányok és a Csata Csillagok ellen mérték össze tudásukat. A hullámzó kezdés ellenére stabilizálni tudtuk teljesítményünket és minkét mérkőzésen nyerni tudtunk.

A mérkőzés első perceit jól kezdtük, majd úrrá lett rajtunk az álmosság. Lassan támadtunk, védekezésben pedig puhányok voltunk. A második negyedben azonban felébredtünk, s pár remek egyéni védekezésnek és szép támadásnak köszönhetően megnyertük a negyedet. A félidőben elhitték a lányok, hogy meg lehet nyerni a találkozót, ha egy picit jobban akarnak. Ennek megfelelően egy lehengerlő harmadik negyedet produkálva fordítottunk és az előnyt ezután már nem is adtuk ki a kezünkből. Szeretném kiemelni Klemencsics Sárát remek védekezéséért és harciasságáért, Jeszenszki Dorkát kiemelkedő védekezéséért, Kuntzl Annát támadásban nyújtott teljesítményéért, Horváth Mirát szép egy-egyből szerzett kosaraiért, Dávid Lénát okos támadójátékáért és fontos betöréseiért, valamint Balázs Hannát támadásban nyújtott teljesítményéért. Köszönjük a Kőbányának a szuper mérkőzést – mondta a csapat edzője, Ruska Norbert.

Vasas Amazonok – Kőbányai Darázslányok/A 54-43 (8-19, 13+5-10+4, 20-4, 8-6)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Kuntzl Anna 10, Horváth Mira 10, Balázs Hanna 9, Horváth Dorottya 7, Dávid Léna 6, Gergely Lujza 5, Klemencsics Sára 2, Sárga Emese 2, Remete Zsófia 1, Juhász Janka 1, Szarvas Szinta 1, Jeszenszki Dorka

Sajnos a Csata elleni rajt sem sikerült igazán, rengeteg rossz döntést hoztunk és sok labdát ajándékoztunk ellenfelünknek. Szerencsénk, hogy nem tudták igazán kihasználni. A mérkőzés haladtával stabilizálódott a játékunk, kevesebb lett az eladott labdánk, közelebb merészkedtünk a támadókhoz, labdákat szereztünk és helyzeteket alakítottunk ki. A félidőt követően plusz egy lapáttal rá tudtunk tenni a teljesítményünkre, jobban akartunk mind támadásban, mind védekezésben. Bár a harmadik negyedet elvesztettük, az utolsót fölényesen nyertük, így behúzva a mérkőzést. Kiemelném Dávid Lénát és Kuntzl Annát fontos pontjaiért, Jeszenszki Dorkát, Sárga Emesét, Klemencsics Sárát és Gergely Lujzát védekezéséért, valamint Balázs Hannát védekezéséért és kulcsfontosságú passzaiért. Köszönjük a Csatának ezt a remek mérkőzést, sokat tanulhatunk belőle. Mindkét mérkőzésen a kiemelkedő egyéni teljesítmények változtatták meg a mérkőzés képét, de mégis csapatként tudtunk nyerni. Nagyon büszke vagyok mindenkire, gratulálok a győzelemhez – értékelt Ruska Norbert.

Csata Csillagok – Vasas Amazonok 29-39 (4-6, 4+7- 5+5, 6-4, 8-19)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Dávid Léna 8, Kuntzl Anna 6, Sárga Emese 6, Horváth Mira 6, Klemencsics Sára 5, Remete Zsófia 3, Gergely Lujza 3, Jeszenszki Dorka 1, Balázs Hanna 1, Juhász Janka, Horváth Dorottya, Szarvas Szinta