Hazai pályán kezdte meg a bajnoki alapszakaszt junior csapatunk szerdán. Igor Skocovski tanítványai a BEAC Újbuda KA/A ellen léptek pályára, és bár jó rajtot vettek lányaink, a találkozó végén mégis ellenfelünk örülhetett.

Bár nagyon jól kezdtük a mérkőzést, nem sikerült győzelemmel kezdenünk a bajnokságot. Az első negyedben tíz ponttal is vezettünk, de nem tudtuk megtartani ezt a nyomást és koncentrációt, így ellenfelünk fel tudott zárkózni. A második játékrészben hullámzóan játszottunk, hiába voltak szép támadásaink, védekezésben sokat hibáztunk, ellenfelünk pedig átvette a vezetést a félidőre. Agresszív, már-már szabálytalan védekezésbe kezdett mindkét csapat, felül tudtunk volna kerekedni a vendégeken, ám nem használtuk ki a lehetőséget. 77-74-re is vezettünk a végjátékban, így minden esélyünk meg volt a győzelemre, de három ziccert is kihagytunk a hajrában, aminek meg kellett fizetnünk az árát. Folytatjuk a kemény munkát az edzéseken, hogy javítsuk a hibákat. Külön kiemelném Kendelényi Luca (28 IBM, 20 pont, 13 lepattanó, 3 kiharcolt fault), Czirkos Panka (18 IBM, 14 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett labda) és László Réka (15 IBM, 13 pont, 6 lepattanó, 4 kiharcolt fault) játékát – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia – BEAC Újbuda KA/A 81-84 ( 24-22, 20-26, 18-16, 19-20 )
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Subotic M. 7/3, Révész-Veres P., Vágó A. 3, Vágó L., Kendelényi L. 20, Vígh E., Harmati E. 6, Czirkos P. 14, László R. 13, Szoboszlai M. 8, Szoboszlai L. 4, Felső G. 6
BEAC Újbuda KA/A:
Drahos L. 8, Tatai F., Barna M., Sellei L. 6, Gréts Z. 4, Dinnyés P., Bálint P. 19, Gábor L. 18, Szauter P. 8, Nagy V 9, Nemes G. 10