NBI/A-s csapatunk Szerbiába utazott a hétvégén, Milos Pavlovic együttese déli szomszédainknál zárta a felkészülési időszakot. Két edzőmeccs várt lányainkra, akik hazaérkezésüket követően már a bajnokra rajtra fókuszálnak.

Hosszú utazásunkat követően a Partizan Belgrád ellen játszottunk egy edzőmeccset. Borzasztóan játszottunk ezen a találkozón, dekoncentráltak voltunk, és nem találtuk a ritmust. Hiányzott a tőlünk megszokott agresszió, egyszerűen nem tudtuk azt a képet mutatni, amire képesek vagyunk. Természetesen nagyon csalódott vagyok, hogy ellenfelünk ilyen formában látott minket játszani. A második találkozón az idei szerb bajnokesélyes Art Basket ellen léptünk pályára. Továbbra is sok hibával játszottunk, úgy éreztem, mintha nem tudnánk megvalósítani az elképzeléseinket. Jó képet mutatott ez a két találkozó, hogy miben kell fejlődnünk akkor is, ha nincs már sok idő a bajnokság kezdetéig – számolt be a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic, aki a szezon kezdetéről is megosztott néhány gondolatot. Két rendkívül kemény ellenfél vár ránk a bajnokság első két fordulójában. A Győrt és a Sopront fogadjuk hazai pályán, fel kell tehát kötnünk azt a bizonyos gatyát. Sok változás történt a keretben a nyáron, de nem keresünk kifogásokat, a legjobb arcunkat kell mutatnunk szombattól.

Partizan Belgrád – Vasas Akadémia 68-64 (18-18, 11-16, 16-19, 23-11)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Taylor M. 5, Jáhni Zs. 19, Villányi D. 2, Plentovich S. 5/3, Boros B. 2, Gelei K. 4, Szerencsés T. 3, Salamon Zs. 3, Tóth O. 10, Madár K. 11/9, Kádár O.

Art Basket – Vasas Akadémia 76-80 (23-15, 17-22, 25-22, 11-21)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Taylor M. 8, Jáhni Zs. 14/6, Plentovich S. 20/3, Boros B. 5/3, Szerencsés T. 3, Salamon Zs. 13, Tóth O. 12, Madár K. 4, Kádár O. 1, Villányi D., Gelei K.